Criminal Justice 2008

hu
RSS
Helyreállító igazságszolgáltatás

Partnerek és támogatók:

   

    

   

  

Az Európai Bizottság „Criminal Justice 2008”
programjának pénzügyi támogatásával

Szakmai fordító partnerünk az Afford Fordító- és Tolmácsiroda Kft.

Regisztrálna?

Fábiánné Blaha Magdolna, Negrea Vidia és Velez Edit: A családi döntéshozó csoportkonferencia alkalmazása a börtönpártfogás, illetve az utógondozás során

Feltöltve: 2010. 07. 19.

 

A magyar pártfogó felügyelői szolgálat évek óta az egyik legfontosabb feladatának tekinti a helyreállító igazságszolgáltatási eszközök alkalmazási lehetőségeinek bővítését a bűnelkövetőkkel folytatott munka során. Ezt a törekvést erősíti, hogy a büntetőjogi mediációval kapcsolatos feladatokat a pártfogó felügyelői szolgálathoz telepítették, és a büntetőeljárásba integrált közvetítői eljárás a helyreállító igazságszolgáltatás egyik intézményesített formája lett.

A családi döntéshozó csoportkonterencia alkalmazásának lehetőségei a pártfogó felügyelői munkában

 A szervezet ugyanakkor arra törekszik, hogy egyéb ügycsoportjaiban is érvényesítse a helyreállító igazságszolgáltatás elveit, és a különféle helyreállító technikák a pártfogó felügyelői esetkezelés integráns részévé váljanak. Ennek jegyében több kísérleti programot is indítottunk, ezek egyike a családi döntéshozó csoportkonferencia módszerének bevezetése a pártfogó felügyelői esetkezelésbe.

A családi döntéshozó csoportkonferencia módszere alkalmazásának célcsoportjául a börtönből szabadulókat választottuk, akikkel a pártfogó felügyelök már a szabadulást megelőzően megkezdik a munkát. A börtön  pártfogás a büntetés-végrehajtási intézetekben a szabadulás várható időpontja előtt legalább hat hónappal, a javítóintézetből történő ideiglenes elbocsátás esetén pedig az elbocsátás várható időpontja előtt legalább két hónappal kezdődik.

A már szabadultakkal folytatott munka két eltérő alapú esetkezelést foglal magában, attól függően, hogy a szabadulás után pártfogó felügyelet alatt áll-e a szabadult vagy sem. Kötelező a pártfogó felügyelet elrendelése a javítóintézetből történő ideiglenes elbocsátás esetében, és opcionálisa szabadságvesztésből feltételesen szabadságra bocsátottak pártfogó felügyeletének elrendelése, amelyről a büntetés- végrehajtási bíró (a továbbiakban: bv. bíró) határoz.

Azok a szabadultak, akik nem állnak pártfogó felügyelet alatt, önkéntes alapon kérhetik a pártfogó felügyelők segítségét a szabadulás utáni élet rendezéséhez. Ezek az esetek tartoznak az utógondozás ügycsoportjának körébe.

Utógondozott lehet
- az a szabadságvesztésből feltételes szabadságra bocsátás mellett szabadult személy, akinek pártfogó felügyeletét nem rendelte el a bv. bíró;
- a szabadságvesztés tartamának kitöltése után szabadult személy; a javítóintézetből véglegesen elbocsátott személy - utógondozásukat a javítóintézet utógondozója készíti elő és végzi el, amelyben a pártfogó felügyelő közreműködik

Az igazságügyi szociális munkaként definiált pártfogó felügyelői tevékenységek köréből az utógondozás az, amely a hatósági elemet nélkülözve a legközelebb áll a szociális munkához. Az utógondozás önkéntes igénybevételen alapuló, az ügyfél igényeire fókuszáló, a segítővel közösen kiépített segítő folyamat. A pártfogó felügyelettől abban különbözik, hogy ebből a segítői tevékenységből hiányzik a kontrollelem vagy -funkció: az utógondozás nem ír elő magatartási szabályokat a kliens számára. A segítői kapcsolat így szerződéskötésen alapul, megszegésének értelemszerűen nincs büntetőjogi jogkövetkezménye. A segítő kapcsolat tartamát, kezdő- és zárónapját az eset sajátosságai határozzák meg.

A kötelező és önkéntes kapcsolat sajátosságai eltéréseket eredményezhetnek az esetkezelés módszereiben, ugyanakkor a célokat tekintve nincs különbség. A végső cél természetesen az újabb bűnelkövetés elkerülése és a szabadulás utáni élet rendezése.

A pártfogói beavatkozás területei minden esetben a következők:
- családi, közösségi kapcsolatok; munkavállalás;
- lakhatás;
- adminisztratív teendők (iratok pótlása);
- tanulmányok;
- gyógykezelés;
- készségfejlesztés, viselkedésváltoztatás.

A leggyakrabban alkalmazott módszerek a problémák feltárására:
- kérdőív használata;
- börtönben tartott egyéni, illetve csoportos tájékoztatók;
- egyéni esetkezelés;
- szociális ügyintézés;
- készségfejlesztésre irányuló csoportos foglalkozások.
 
Ezen eszköztár kiegészítése érdekében indítottunk el 2007-ben egy programot az Országos Bűnmegelőzési Bizottság támogatásával. A projekt célja az volt, hogy a helyreállító technikákat a szabadulókkal, illetve a szabadultakkal folytatott munkában kipróbáljuk, és új módszerekkel gyarapítsuk az utógondozás, illetve a pártfogó felügyelet eszköztárát. A szabadulók köréből egy speciális alcsoportot jelöltünk meg célcsoportnak: az addikciós problémákkal terhelt klienseket. Az utógondozás során nagyobb hangsúlyt kívántunk fektetni a családi kapcsolatokra, a családi, kisközösségi erőforrások mozgósítására. Célunk az volt, hogy a szabadulás utáni élet rendezésének kérdései mellett az alkoholfogyasztás illetve a kábítószer-használat kérdését felvessük, a problémát a kliensben és családjában tudatosítsuk, a változás motivációját felkeltsük, és ébren tartsuk a családra, mint elsődleges partnerre támaszkodva.

E célok elérésére tűnt hatékony eszköznek a családi döntéshozó csoportkonferencia (a továbbiakban CsDCs) módszere. A kísérleti projektben ezért pártfogó felügyelőket képeztünk ki a módszer alkalmazására és kipróbáltuk, hogy mennyiben integrálható a módszer az utógondozás, illetve a szabadultak pártfogó felügyeletének folyamatába. „A harmonikus szabad életért. A család, a kisközösség és szakemberek bevonása az addikciós problémákkal küzdők utógondozásába" című program 2007 szeptembere és 2008 áprilisa között valósult meg.

Partnereink, illetve a közreműködők között büntetés-végrehajtási intézetek, egy, a családi döntéshozó csoportkonferencia módszerét oktató alapítvány illetve addiktológiai szakemberek és szervezetek voltak.

Partnerek:
•    Budapesti Fegyház és Börtön;
•    Tököli Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézete.

Résztvevők:
•    Közösségi Szolgáltatások Alapítványa. Magyarország: Negrea Vidia. a CsDCs- módszer átadója;
•    Nemzeti Drogmegelőzési Intézet munkatársai: Topolánszky Ákos és Dr. Kósa Edina;
•    Viselkedéskutató Kft.: Paksi Borbála mint kutató-előadó; Kortárs Segítő Műhely Alapítvány: Dr. Zelenák József

A családi döntéshozó csoportkonferencia alkalmazásának megvalósítása a projekt folyamán

Jelzés és előkészítés


A CsDCs alkalmazásának folyamatában a börtönben dolgozó pártfogó felügyelők mint esetgazdák mérik fel, hogy mely esetben kerülhet sor CsDCs alkalmazására. A büntetés-végrehajtási nevelők úgyszintén jelezhetik a börtönpártfogónak, ha elképzelhetőnek tartják a konferencia összehívását valamely elítélt esetében. A börtönpártfogó egy interjú során ismerteti a fogvatartottal a CsDCs módszerét, felméri motivációját, igényeit. Ha a szabaduló motiváltnak mutatkozik, és együtt kíván működni, a börtönpártfogó jelzi a facilitátornak a csoportkonferencia megszervezése iránti igényt. Ezt követően megkezdődik a konferencia előkészítése. A facilitátor felkeresi az elítéltet, feltérképezi a szabaduló családi és baráti kapcsolatait, illetve azokat a segítőket, intézményeket, akikkel korábban a szabaduló kapcsolatban állt. A szabadulóval közösen elkezdik feltárni a szabadulás után rá váró feladatokat. A szabaduló a facilitátorral együtt térképezi fel a meghívottak körét. A facilitátor telefonon vagy személyesen felkeresi a családtagokat, barátokat, és meghívja őket a konferenciára, felméri szükségleteiket, véleményüket. A börtönpártfogó mint esetgazda, a szabaduló, a család, barátok, intézmények (iskola, családsegítő stb.) egyaránt jelezhetnek problémákat, amelyre megoldást várnak a családi döntéshozó csoportkonferenciától.

A családi döntéshozó csoportkonferencia menete


A családi döntéshozó csoportkonferencián a meghívottak az előkészítés során feltárt problémákat vitatják meg. A konferenciát a facilitátor vezeti, aki semleges, pártatlan szereplőként van jelen.

A konferencia a bemutatkozást követően az információ megosztásával kezdődik. Elsőként az esetgazda pártfogó felügyelő osztja meg a csoporttal, hogy milyen okból látta szükségesnek a CsDCs összehívását. A pártfogó felvetéseire a jelenlévők reagálhatnak, illetve újabb problémákat fogalmazhatnak meg. Az információk cseréjét követően összeáll a megoldandó problémák listája. Az információcsere során a családnak azt is meg kell ismernie, hogy milyen erőforrásokra támaszkodhatnak, milyen segítséget kaphatnak. A szakemberek ismertethetik a kezeletlen problémák következményeit és tájékoztatják a családot az elérhető megoldási lehetőségekről.
Ha a problémákat illetően konszenzus alakult ki, következik a családi tervkidolgozása. Ennek szakasza a saját idő vagy privát idő, amely során a családnak egyedül kell kidolgoznia a megoldásra vonatkozó tervet. A tervnek a lehető legkonkrétabbnak kell lennie, pontos határidőket, vállalásokat, felelősségi köröket kell tartalmaznia.

Ezt követően a család ismerteti a konferencia résztvevőivel a tervét, amelyet a résztvevők mindegyikének el kell fogadnia. A tervet írásba foglalják, és azt minden résztvevő aláírja. A terv megvalósítását a facilitátor ellenőrzi. A konferencián a család és a szakemberek megegyezhetnek arról is, hogy az eredmények megvitatása céljából legközelebb mikor jönnek össze. Ha a terv végrehajtása akadályokba ütközne, vagy megvalósítása veszélybe kerülne, újabb konferencia hívható össze, amelyen lehetséges a terv módosítása. A családi terv végrehajtását követően fél-egy évvel érdemes az eset utánkövetését elvégezni, megvizsgálni, mi történt a családdal a konferencia, illetve a családi terv végrehajtása óta, sikerült-e fenntartani az eredményeket.

Eredmények

A családok, illetve a szakemberek által felszínre hozott problémák a megszakadt, felbomló családi kapcsolatok, konfliktusos családi háttér, gyermekelhelyezéssel, lakáshelyzettel kapcsolatos gondok, kábítószer- és alkoholproblémák, folyamatban lévő büntető ügyek, valamint a motiválatlanság és a közöny voltak. A családi tervek témakörei e problémákra reagálva leggyakrabban a lakáshelyzet, adósságok, anyagi gondok rendezése, az álláskeresés, szakképzés megoldása, a párkapcsolat, gyerekekkel, szülőkkel való viszony rendezése, és a szabadidő eltöltésének kérdései voltak.

Igen fontos eredménynek lehet tekinteni, hogy a családi döntéshozó csoportkonferencián általában megindulta kommunikáció a családtagok között, az egyes családtagok megfogalmazták szükségleteiket. A konferencián a családtagok közvetlen kapcsolatot létesíthettek a szakemberekkel, a találkozás, az őszinte légkör elősegítette a bizalom kialakulását, a hosszú távú segítői kapcsolat megalapozását. Nagy előnye a módszernek, hogy a segítő szakembereknek is közvetlen lehetőségük nyílik egymás véleményének, elvárásainak megismerésére, így a szakemberek közötti együttműködés is erősödik.

Tapasztalatok

Főként olyan családok, illetve szabadulók részéről tapasztaltunk együttműködési szándékot, akik esetében a szabadulót hazavárták, ahol a család még nem esett túlzottan szét. Ha a család hosszú ideig szenvedett az elítélt súlyos alkohol- illetve drogproblémájától, életvitelétől, a család számára inkább megkönnyebbülés volt családtagjuk börtönbe vonulása, ezért az ilyen érintettek bevonása komoly nehézséget jelentett. A CsDCs összehívása hatékonyabb a szabadulást megelőzően, mert a szabadulást követően mind a szabadult, mind a család motivációja csökken.

Az addikciós problémával küzdők sokszor nem rendelkeznek betegségük belátásának képességével, hárítják a problémát és annak megvitatását, ezért vagy nem is hajlandók részt venni a családi döntéshozó csoport konferencián, vagy nem jelölik meg problémaként az addikciót. Előfordult olyan eset is, ahol a család is hárította a problémát. A hosszan húzódó, rendezetlen konfliktusok kezelésére így a módszer még alapos előkészítés után sem alkalmas.

Folytatás


2008 szeptemberétől egy másik pályázati forrásból lehetőséget kaptunk a projekt folytatására. A program ezen második szakasza a konferencia idején még folyamatban volt, és 2009 májusában zárult le. E második szakasz az első projekt tanulságai alapján részben új elemekkel bővült, részben folytatása volt a CsDCs-módszer gyakorlásának.

Az első program egyik legfontosabb tapasztalata az volt, hogy a motiváció felébresztése, illetve fenntartása jelenti az egyik legfőbb problémát a megvalósítás során. A potenciális célcsoport tagjai közül egyrészt kevesen érdeklődtek a lehetőség iránt, másrészt előfordult, hogy az eleinte érdeklődők is meggondolták magukat. További probléma lehet a vállalások betartása a szabadulást követően, hiszen a szabadult motivációja jelentősen változhat időközben. A pártfogó felügyelői esetkezelésbe ezért egy újabb módszert iktattunk be; a szerhasználókkal folytatott segítő munka során alkalmazott motivációs interjú módszerét. További 51 pártfogó felügyelő és 2 büntetés-végrehajtási nevelő részesült a motivációs interjú, illetve a CsDCs levezetése módszereinek elsajátítására irányuló képzésben. A képzésen résztvevő pártfogó felügyelők illetve nevelök számára esetmegbeszélő, illetve szupervíziós lehetőséget biztosítottunk a program során. A projekt folyamán a CsDCs módszeréről oktatófilmet készítettünk, amelyet a későbbi képzésekben kívánunk felhasználni.

Az esetek utánkövetését, a módszer hatékonyságának, a börtönből szabadulók (re)integrációjában betöltött szerepének felmérését tervezzük a jövőben. A CsDCs, mint a pártfogó felügyelők munkáját segítő eszköz hatékonysága ugyanakkor már most bizonyosnak tűnik. A legtöbb pártfogó felügyelő, aki esetgazdaként vett részt a családi döntéshozó csoportkonferencián, úgy nyilatkozott, hogy a módszer alkalmazásával rendkívül jól körvonalazhatók a kliens családi, baráti kapcsolatai, azok az erőforrások, amelyekre a későbbi esetkezelés során támaszkodhat. A családi döntéshozó csoportkonferencián feltárul a család dinamikája, szerkezete, amely a pártfogó felügyelő számára akkor is hasznos információ, ha adott esetben nem születik családi terv, vagy az a későbbiek folyamán nem valósul meg.

"A helyreállító igazságszolgáltatás jó európai gyakorlatai a büntetőeljárásban" című konferencián elhangzott előadás. A konferencia teljes anyaga letölthető itt.

Nincsenek üzenetek

A hozzászóláshoz kérjük, jelentkezzen be.