Criminal Justice 2008

hu
RSS
Helyreállító igazságszolgáltatás

Partnerek és támogatók:

   

    

   

  

Az Európai Bizottság „Criminal Justice 2008”
programjának pénzügyi támogatásával

Szakmai fordító partnerünk az Afford Fordító- és Tolmácsiroda Kft.

Regisztrálna?

Francis és Berthe Climbié (A "The Forgiveness Project" engedélyével)

Feltöltve: 2010. 09. 21.

 

“Ha csak a megtorlásra tudsz koncentrálni, a gyermeked emlékének ártasz!”

Victoria Climbié élete rövid volt és tragikus. Elefántcsontparton született, és szülei, Francis és Berthe Climbié, hétéves korában egy rokon, Marie-Therese Kouao gondjaira bízták, aki Angliába vitte, hogy ott járassa iskolába. Angliában érte a halál – az az ember kínozta és ölte meg, akinek az lett volna a feladata, hogy vigyázzon rá.

Amikor először tudtuk meg, mi történt Victoriával, képtelenek voltunk megbocsátani. Emberek vagyunk, így tökéletlenek. Kétség, bűntudta, és harag közt vergődtünk, és nem tudtuk felfogni, hogyan vethetett véget a lányunk életének az az ember, aki megígérte, hogy gondoskodik róla. Olyan sokat reméltünk a gyermekünknek az életben! Mindezek ellenére, az első pillanattól kezdve, hogy tudomást szereztünk Victoria haláláról, imádkoztunk, hogy egyszer képesek legyünk megbocsátani.

Ha boldog és nyugodt életet akarsz, meg kell tanulnod megbocsátani. Ebből a szempontból jelentéktelen, hogy a vétkes képtelen bocsánatot kérni, vagy akár csak azt elismerni, hogy helytelenül cselekedett, a megbocsátást nem lehet feltételhez kötni. Így tehát nem várunk Marie-Theresere, hogy bocsánatot kérjen: akár kér, akár nem, megbocsátottunk neki. S bár Marie-Therese nem tanusított megbánást, az élettársa, Carl Manning, bocsánatot kért tőlünk. A szomorú igazság az, hogy nem szabadult fel – sem lelkileg, sem testileg. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a bűnösségüket! Akármi rosszat is tesznek az emberek az életük során, annak mindig lesz ára, de nem a mi feladatunk, hogy büntessünk. A jogrendszernek megvannak a megoldásai arra, hogyan kezelje azokat az embereket akik alkalmatlanok a társadalomban való együttélésre.

Megbocsátottunk azoknak a szervezeteknek és egyéneknek is, akikről kiderült, nem segítettek a lányunkon, bár tehették volna. A bosszúvágy érzésében megmaradni olyan, mintha kétszer ölnénk meg a gyermeket. Először az elkövető megöli a gyermek testét, de ha szülőként csak a megtorlásra tudsz koncentrálni, a gyermeked emlékét ölöd meg!

Sokan Angliában azt kérdezték tőlünk, miért küldtük el Victoriát. Én úgy gondolom, nem küldtük el. Az afrikai társadalomban a gyermekek nem csak szüleik gyermekei, hanem a nagybácsiké és nagynéniké, nagyszülőké, testvéreké is. Mindenki gyermekei a családban. A legnagyobb megtiszteltetés amikor egy rokon felajánlja, hogy elviszi a gyermekedet külföldre, tanulni. Afrikában csak azért lehet fennmaradni, mert azok, akik sikeresek lettek úgy érzik, kötelességük segíteni azoknak, akik nem.

Mire jó a bosszú? A legnagyobb célunk az, hogy valami pozitív is szülessen ebből a tragédiából. Ezért nyitunk egy iskolát Elefántcsontparton. Egy magas színvonalú oktatási központ lesz, diákokkal a világ minden részéből. Annak, hogy Victoria Angliába ment, egyetlen oka volt, az oktatás. Ez az iskola a mi megoldásunkarra, hogy halhatatlanná tegyük a lányunk nevét.

A történetet és a hozzá kapcsolódó képeket a „The Forgiveness Project” engedélyével használjuk oldalunkon. A szerzői jogok tulajdonosa úgy a történet, mint a képek esetében, a „The Forgiveness Project”.

A „The Forgiveness Project egy Egyesült Királyságbeli jótékonysági szervezet, melynek célja, hogy valódi emberi történeteken keresztül mutassa be a megbocsátást, a kibékülést, a konfliktusmgoldást. Elsősorban börtönökben, iskolákban, hitközösségekben dolgoznak, de elérhetőek bármilyen csoport számára, amelynek tagjai a megbocsátást keresik, akár annak tág, politikai értelmében, akár csak a saját életükön belül.

Nincsenek üzenetek

A hozzászóláshoz kérjük, jelentkezzen be.