Az eset

Elemért 13 évvel ezelőtt, megbilincselve, egy rendőrautóban látták utoljára rokonai. Nem tudták mire vélni a dolgot, hiszen kisebb mértékű alkoholizáláson és az élettársával való veszekedéseken kívül korábban semmi rosszat nem tett. Hamarosan kiderült, hogy bátyja házában megöltek egy embert, aki talán bátyja feleségének szeretője volt. A szomszéd faluból való, nem sokan ismerték. Az asszony volt otthon, annak fia és Elemér. Elemér azért ment át bátyjáékhoz, mert éppen összeveszett élettársával, aki megint italozott és hosszú időre magára hagyta őt, és az akkor két év körüli gyermeküket.

Elemér az elkövetett bűncselekményért hol bátyja fiát hibáztatja, mondván, hogy ő ölte meg az embert, majd később anyjával együtt vallva rákente az ügyet, hol akkori élettársát, amiért annyira felmérgesítette, hogy aznap este el kellett mennie otthonról.

A börtönből többször próbálta felvenni a kapcsolatot az otthon maradt testvérekkel, rokonokkal. Leveleire nem érkezett válasz. Egyik unokaöccsének felesége küldött egy-két levelet és benne képeket a felcseperedő fiáról, meg hírt a többi rokonról, de aztán ez a kapcsolat is valahogy megszakadt. Az ítélet vége felé egy zárkatárs bíztatására a gyámhivatalt is megkereste, hogy hadd láthassa a fiát, de a hivatal csak a levelezést engedélyezte. Levelet írt, választ nem kapott.

Próbáltam én is felkeresni a testvéreket levélben. Javasoltam, hogy még szabadulás előtt próbáljuk közösen megbeszélni Elemér sorsát. Két testvéréről kiderült, hogy meghalt. Négy még bizonyára él, mert a leveleket átvették. Választ azonban nem kaptam. Egy távolabbi faluban élő nővérének fia telefonon jelentkezett, és mondta, hogy ők befogadják szabadulás után Elemért, ha kell, de a megbeszélés gondolata nem villanyozta fel őket.

Elemér a hír hallatán azt mondta, hogy hozzájuk semmiképp nem költözne, mert nővére férje alkoholista. Maradt hát az a lehetőség, hogy Budapesten marad egy hajléktalanszállón.

Elemér a börtönben tanult meg írni, elvégezte az általános iskola első 4 osztályát. Egyik tanárnője pártfogásába vette, valószínűleg azért, mert az átlagnál sokkal tisztelettudóbb, elkeseredettebb embert ismert meg benne. Szabadulása előtt úgy tűnt, gyakorlatilag ez a nyugdíjas korú tanárnő lesz az egyetlen fogódzó számára a külvilágban. Hajléktalanszállóra került, lába érszűkületes volt, majdnem levágták, végül megmaradt a lába, de meg kellett műteni, és addig munkába se állhatott, amíg fel nem épült. Túl sok esélye amúgy sem volt a munkára, 13 év letöltése után, 4 osztállyal, romaként, rossz egészségi állapotban. Egy gyártósori összeszerelő munkára jelentkezett. Mondták, hogy teszt lesz a felvételin, megpróbáltunk hát kitölteni egy IQ-tesztet. Akadozva ugyan el tudta olvasni a feladatot, de nem értette meg, nem állt össze a mondat értelme a fejében. Ha felolvastam neki én, akkor hibátlanul megoldotta. De a munkafelvételnél nem kérhetett senkit arra, hogy olvassa fel neki a feladatot. Minden egyes kudarc után (melyből akadt bőven, szinte naponta) elgondolkodott azon, hogy mégiscsak jobb lenne neki otthon a falujában. Hogy talán a testvérei – még ha nem is reagáltak a leveleire – fogadnák. Aztán rögtön sorakoztak az ellenérvek is: ott él volt élettársa, akire nagyon haragszik, és talán nem lenne jó vége a találkozásnak. Testvére fia is szabadul előbb vagy utóbb, vele sincs lerendezve semmi. És a testvérei, ha akarták volna, hogy hazamenjen, megírhatták volna neki a börtönbe. A nyugdíjas tanárnő is azt mondja, hogy jobb, ha Pesten marad, és rá nagyon hallgat, mert sokat köszönhet neki.

Megbeszéltük, hogy mégiscsak megpróbálunk összehozni egy CsDCs-t, hogy a dilemmákat a családtagokkal és az érintettekkel együtt lehessen végiggondolni.

Előkészítés

Elemér Baranya megyei szülőfalujának látványa siralmas volt: omladozó, elhanyagolt házak, földutak, gaz, az utcákon rengeteg nő és gyerek, férfiak sehol. Először megpróbáltuk megkeresni Elemér szülőházát. Úgy összedőlt és benőtte a gaz, hogy a helyét is nehéz volt megtalálni. Testvére, Anna lakott ehhez a helyhez a legközelebb. Ő egy viszonylag nagy és a többihez képest jó karban lévő házban él gyermekeivel és unokáival. Szívesen fogadott minket. Mondta, hogy várták Elemért szabadulásakor, azóta aggódnak, mert nem hallottak róla hírt. Befogadni nem tudják, mert sokan vannak, de szívesen látnák, beszélnének vele. Később kiderült, hogy Anna a bűncselekmény miatt nagyon tart Elemértől, úgy gondolja, bármikor előfordulhat (ismét) hogy megöl valakit. Nem érezné magát biztonságban, ha náluk lakna.

Ezután legidősebb nővéréhez mentünk, aki szintén a közelben lakik. Az ő háza kicsi, rossz állapotú. Egy fogyatékos fiatal lánnyal él itt kettesben. Egészségi állapota láthatóan nagyon rossz. Rettentő vékony, nehezen tartja magát, alig tud menni. Látva őt, teljesen világos, hogy miért nem reagált annak idején a levélre. Elemér neve hallatán megörült. Várja, szívesen látná, de nincs abban az állapotban, hogy érdemben hozzá tudna szólni ahhoz, hogy hol lenne Elemérnek jobb helye.

Egy harmadik nővér, Mária szintén a faluban él. Nem túl nagy háza kissé rendezetlen. Gyermekei és unokái is vele laknak. Gondolkodás nélkül azt mondta, hogy Elemér menjen hozzájuk lakni. Nála nem érezni azt a szorongást, amit Annánál. Mikor a bűncselekményről és következményeiről beszélünk, akkor is csak az a fontos számára, hogy Elemér a testvére, és neki segítenie kell rajta, még ha pénz és hely szűkében is van.

Elindultunk Elemér volt élettársához és fiához. Útközben megállított minket egy asszony. Kiderült, hogy ő az, aki a börtönbe a leveleket és a fényképeket küldte. Alig várja, hogy lássa Elemért. Állítólag írt neki levelet szabadulása előtti héten, hogy ők befogadják, de a levél visszajött a börtöntől azzal, hogy Elemér már szabadult, azóta aggódnak Elemérért.

Megtaláltuk Elemér volt élettársát. Azóta új kapcsolata lett és további négy gyermeke született. Ingerült, agresszív volt, káromkodott. Elzárkózott az elől, hogy a gyerek tartsa a kapcsolatot az apjával, „azzal a börtöntöltelékkel”. Nehezményezi, hogy Elemér az elmúlt 13 évben nem fizetett gyerektartást. „Adja oda a pénzt egybe, akkor majd láthatja a gyereket.” Elemér sorsa a legkevésbé sem érdekelte. A konferenciára nem akart eljönni. Feljelentéssel fenyegetőzött, ha Elemér a háza környékére megy. Idővel kicsit megenyhült, megengedte, hogy beszéljünk a fiával. A fiú egy nagyon halk szavú kamasz, jóval fiatalabbnak tűnik a koránál. Anyja jelenlétében mondta, hogy nem kíváncsi apjára. Mondtuk, hogy apja csak azt kéri, legalább egyszer adjon neki másfél órát, és hallgassa meg őt is. Kértük, hogy gondolja át a dolgot, és megígértük, hogy értesíteni fogjuk a konferencia időpontjáról, hogy eljöhessen, ha akar.

Ezután átmentünk abba a faluba, ahol másik nővére, Rozi él. Az ő fia telefonált annak idején, hogy befogadnák Elemért. Ez a falu teljesen más képet mutat. Rendezett, gondozott házak, kertek. Közmunkások dolgoznak mindenfelé az utcákon. Csak a falu szélén van néhány szegényebb ház. Rozi az egyik ilyenben lakik családjával. Nem értik, hogy Elemér végül miért nem költözött hozzájuk szabadulása után. Természetesen ott akarnak lenni a megbeszélésen, és azt mondták, meg tudják oldani a szülőfaluba való átjutást is.

Néhány nappal később telefonon sikerült beszélni a családgondozóval, aki megígérte, hogy rendelkezésre bocsátja a családsegítő irodáját a konferenciára. Egy személyben képviselni is tudja az önkormányzatot, és a gyermekjóléti szolgálatot. Beszél majd az elérhető szociális ellátásokról, közfoglalkoztatásról. Elemér fiának ügyét ismeri, ő a család családgondozója. A gyámhivatali ügyintéző meghívását nem tartja indokoltnak, ő amúgy sem valószínű, hogy odautazna szerinte a távolabbi kisvárosból.

A nyugdíjas tanárnő és annak férje is velünk tart majd, mert itt Budapesten továbbra is ők Elemér támogatói. Elemér időközben elkezdett náluk, a társasházban dolgozni takarítóként. Heti 3x4 órát dolgozik, ezért havi 28 000 Ft-ot kap. A szálló díja 7 200 Ft. A maradék pénzből és a tőlük rendszeresen kapott élelemből él Elemér jelenleg.

A megbeszélés

A konferencia napja előtt ismét felhívtuk telefonon az összes résztvevőt, hogy megyünk, és őket is várjuk. Mindenki azt jelezte, hogy részt tud venni a megbeszélésen. Megérkezésünk után Anna házába mentünk, ahol gyülekeztek a rokonok, majd onnan együtt indultak a konferencia helyszínére. Kolléganőmmel már rég berendeztük a termet, amikor elkezdtek nagyon lassan szállingózni az emberek. Közben kiderült, hogy a közeli faluban lakó testvére és annak családja mégsem tud jönni, mert hónap vége lévén nincs pénzük benzinre, és nem sikerült kölcsönt kérniük senkitől. Legnagyobb meglepetésünkre azonban olyanok is jöttek, akiket korábban nem láttunk, akikkel még soha nem beszéltünk. Újabb és újabb padokat kellett félretolni és székekkel bővíteni a kört, hogy elférjünk. Már zsúfolásig tele volt a terem, amikor Elemér megérkezett. Ő maga is meglepődött az összegyűltek számán, és nagyon meghatódott.

A megbeszélés kezdetén mindenki bemutatkozott. A mintegy 40 jelenlévő ember közül sok volt, akire Elemér nem is emlékezett, csak a rokonsági fok meghatározása után tudta beazonosítani, vagy aki azóta született, hogy Elemér börtönbe került. Mindenki őszinte érdeklődéssel fordult Elemér felé. Meglepő módon, a sok ember és gyermek jelenléte ellenére is könnyen és gördülékenyen ment a megbeszélés. Az emberek figyeltek egymásra, nem vágtak egymás szavába, nem beszélgettek mellékesen, hanem mindenki arra figyelt, aki éppen beszélt.

Esetküldőként elmondtam, hogy Elemér folyamatosan azon gondolkozik, hogy hol lenne jobb élnie. Budapesten a szállón, vagy ebben a faluban, esetleg ott, ahol másik nővére lakik. Mivel mindegyik lehetőség mellett és ellen is rengeteg érvet találtunk, szeretném, ha közösen gondolnák végig a kérdést, és segítenének Elemérnek a döntés meghozatalában.

E kérdésről mindenki elmondta a véleményét. A hozzászólók szintén sok ambivalens dolgot mondtak. Ennek kapcsán több téma is felmerült:
1. ha úgy döntenek, hogy itt marad, ki fogadná be őt,
2. miből tudna élni, milyen munkalehetőségek vannak a környéken,
3. milyen veszélyeket látnak abban, ha itt marad, ezen belül:
• a volt élettárssal való kapcsolat,
• bátyja fiával való kapcsolat,
• más konfliktusok,
• alkoholizálás.

Lassan körvonalazódott, hogy mégiscsak Budapest mellett szól több érv, ugyanakkor erős igény merült fel arra, hogy a családi kapcsolatokat felelevenítsék és ápolják. Kérték, hogy maradhasson ott Elemér néhány napig a családja körében, hogy megismerkedhessen közelebbről is a bekerülése óta született vagy felnőtt rokonokkal, illetve, hogy megbeszéljék mi minden történt az elmúlt 13 évben.

Ezért a megbeszélés második részében a faluban eltöltendő néhány nap megszervezése lett a központi téma. Meg kellett beszélni, hogy hány napig tud maradni, ehhez figyelembe kellett venni, hogy a szállóról 8 napot lehet távol, azután elveszíti a férőhelyét. Szintén gond, hogy 7200 Ft szállódíjat be kell fizetnie, de ha kiesik egy hétig a munkából, akkor jövedelme nagyjából éppen ennyivel lesz kevesebb.

Meg kellett tudni, hogy munkáltatója, a nyugdíjas tanárnő férje, tudja-e őt nélkülözni egy hétre. Nem veszíti-e el ezzel a döntéssel a jelenlegi egyetlen jövedelemforrását és a házaspár támogatását?
Akadálynak tűnt az is, hogy Elemérnek nincs pénze, ezért gondot jelent majd a visszautazás. Ki és hogyan tud neki ebben segíteni?
Ki fog segíteni neki abban, hogy a megfelelő időben visszaérjen Budapestre?
Mivel a rokonok közt felfedezhető volt némi rivalizáció, féltékenykedés és kisebb konfliktusok, fontosnak tartottuk pontosan rögzíteni, hogy mikor kinél alszik, ki gondoskodik az ellátásáról.
Szeretne találkozni a másik faluban lakó testvérével is. Ki tud neki segíteni abban, hogy átjusson oda?
Hogyan kerülhető el, hogy volt élettársával konfliktusba kerüljön, ha egy hétig a faluban tartózkodik?
Van-e rá esély, hogy gyermekével találkozzon? Ha igen, hogyan oldható meg, hogy a találkozás miatt se alakuljon ki konfliktus a volt élettárssal? Ki tud ebben segíteni?

Elemér mindenekelőtt a tanárnővel egyeztetett erről telefonon. Miután megkapta a hozzájárulását ahhoz, hogy egy hétig távol maradjon, magára hagytuk a családot a többi kérdés tisztázására.

Beosztották, hogy mikor kinél alszik. Megbeszélték, hogy összeadják a visszautazáshoz és a szállódíj befizetéséhez szükséges pénzt. Kiszámolták, hogy ki mikor milyen támogatást kap, és hogy abból mikorra tudják összeadni az utazáshoz szükséges költségeket. Egyik unokaöccse, Zoltán ott a helyszínen elkezdte összeírni, hogy melyik rokon mikor és hány forintot ad erre a célra.

Megbeszélték, hogy Anna nevű testvére nem pénzzel járul hozzá az utazáshoz, hanem kocsival elviszi Szentlőrincig, ahonnan közvetlen vonat jön Budapestre, illetve valamelyik nap átviszi a másik faluban lakó testvérhez látogatóba.

A gyermekével való találkozás ügyében arra jutottak, hogy egyik unokaöccsének gyermeke együtt járt a fiúval iskolába, és elég jóban van vele. Megígérte, hogy megpróbál a fiúval apjáról beszélgetni, és felajánlani neki, hogy ha akar, őnáluk találkozhat vele egyik nap iskola után.

Kijelölték azt a családtagot, akinek a felelőssége vigyázni arra, hogy Elemér ne keresse fel a volt élettársát, illetve megegyeztek abban, hogy mindenki figyel arra, hogy esetleges véletlen találkozás során ne legyen köztük szóváltás, és ne fajulhasson el a helyzet.

A megállapodást mindenki aláírta, a tanárnőt pedig telefonon értesítettük az eredményről. Elemér nélkül indultunk vissza Budapestre, és vártuk, hogy visszaér-e a megbeszélteknek megfelelően.

A megbeszélt időben visszaért. Kicsit ugyan kevesebb pénzzel, mint amiben eredetileg megállapodtak, de ellátták útravalóval és a szállódíjhoz is kapott némi hozzájárulást. Fiával végül nem sikerült találkozni, mert az hetes iskolába jár Barcsra, és csak hétvégén volt otthon, annyi idő pedig nem volt elég a meggyőzésére. Élettársával ugyan találkozott véletlenül, de nem torkollt erőszakba a találkozás.

Meglátogatta minden rokonát, megismerkedett mindenkivel. Megbizonyosodott arról, hogy vannak támogatói, akik szeretik, és akiknek számít, hogy mi van vele. Ugyanakkor arról is meggyőződött, hogy a körülmények miatt még mindig több esélye van Budapesten boldogulni, mint otthon. Ezért az lett a célja, hogy Budapesten találjon olyan munkát, amiből meg tud élni, és amiből azt is megengedheti magának, hogy időnként hazalátogasson a falujába.

Anna nevű nővérével később beszéltem telefonon, aki elmondta, hogy az együtt töltött egy hét után már egyáltalán nem tart testvérétől, újra képes bízni benne.

Dr. Horváth Sarolta
facilitátor, pártfogó felügyelő 

Forrás: "Konfliktuskezelés elítéltekkel" - Kézikönyv a mediáció és helyreállító igazságszolgáltatás alkalmazhatóságáról a büntetés-végrehajtásban (MEREPS)