Criminal Justice 2008

hu
RSS
Helyreállító igazságszolgáltatás

Partnerek és támogatók:

   

    

   

  

Az Európai Bizottság „Criminal Justice 2008”
programjának pénzügyi támogatásával

Szakmai fordító partnerünk az Afford Fordító- és Tolmácsiroda Kft.

Regisztrálna?

A resztoratív szemlélet alkalmazása a szabadságvesztésüket letöltöttek társadalmi reintegrációjában

Feltöltve: 2011. 02. 07.

 

Az alábbiakban szeretnénk bemutatni a reintegrációs munkában is alkalmazható resztoratív megbeszélések szerepét és eredményeit egy elítélt szabadulásának esete kapcsán.

A Resztoratív Gyakorlatok Nemzetközi Intézete (International Institute for Restorative Practices, IIRP) által kidolgozott resztoratív gyakorlatok hazai képviselőjeként a Közösségi Szolgáltatások Alapítványa Magyarország már több alkalommal vett részt büntetés végrehajtási intézetek reintegrációs munkájában, pártfogók képzésével vagy konkrét esetek támogatásával. A Balassagyarmati Fegyház és Börtönnel a Magyar Bűnmegelőzési és Börtönmissziós Alapítvány tematikus csoportfoglalkozásának (Zákeus program) meghívottjaként kerültem kapcsolatba, akárcsak az intézet parancsnokával, akivel gondolkodni kezdtünk a resztoratív gyakorlatok alkalmazási lehetőségeiről a hosszú távú szabadságvesztés után szabaduló elítélteknél.

Ezt a konferenciamodellt a KÖSZ Magyarország Alapítvány képzésein lehet elsajátítani vagy az IIRP honlapján ismerhető meg részleteiben: .


Kedvező egybeesés

Az együttműködés elindulásában és a célszemély kiválasztásában az alábbi tényezők játszottak szerepet. Egyrészt, a Zákeus programnak köszönhetően, az elítéltek csoportfoglalkozások során dolgozták fel bűncselekményeiket, és egyúttal a kapcsolatok helyreállításának lehetőségeivel is foglalkoztak. Ennek többek között az attitűdjeikben bekövetkező változás lett a következménye: a csoport egyes résztvevőiben tudatosult az egyéni felelősség az elkövetett cselekmények áldozataival szemben, amely motiválta őket arra, hogy valamilyen formában jóvátegyék tetteiket, és kiengesztelést nyerjenek a sértettektől.

A csoport résztvevőinek visszajelzése alapján elmondható, hogy a program megalapozta az „alulról” jövő kezdeményezéseket: az elítéltek motivációját saját reintegrációs esélyeik növelése és bűncselekményekből származó károk jóvátétele iránt.

Másrészt, a bv. intézet gyakorlatában a közösség javára végzett tevékenységek szimbolikus jóvátételként rendelkezésre álltak az elítéltek számára, de a bűncselekmények áldozataival való kapcsolatfelvétel módja, a közvetlen jóvátétel lehetősége és ezáltal a stigmatizációtól való megszabadulás még kidolgozásra vár.

Harmadrészt, az intézet vezetői fontosnak tartották támogatni azokat a folyamatokat, amelyek segítik az elítélteket abban, hogy visszanyerjék kontrolljukat sorsuk irányítása felett úgy, hogy ezzel hosszú távon is elkerülhessék a jogsértő magatartást, és a bűncselekményük miatt hátrányt szenvedett család, vagy sértett közösség számára is megfelelő és értékes legyen.

Találkozásunkkor a bv. parancsnoka arra kért, kíséreljünk meg egy komplex segítő beavatkozást az egyik elítélttel, akinél látványos változást tapasztaltak, és akinek családja – ellentétben a többi hosszú távú szabadságvesztést töltő elítélt családjával – még ha korlátozottan is, de végig megtartotta kapcsolatát vele: látogatták és leveleket küldtek neki.

A parancsnok és osztályvezető munkatársa fontosnak tartották támogatni az emberölés miatt hosszú szabadságvesztését töltő elítélt pozitív viselkedésváltozását és szerették volna, ha még a szabadulása előtt felszínre kerülnek azok a körülmények és kriminogén tényezők, melyek kritikusak lehetnek reintegrációja szempontjából. Véleményük szerint mind az elítélt, mind a kitartó család számára egyaránt segítséget jelenthet, ha közösen tervezhetik jövőjüket, és még az intézet végleges elhagyása előtt lehetőségük van átbeszélni, mérlegelni vagy akár megtapasztalni az újbóli közös együttlétet, ezzel is növelve esélyüket a 12-13 év utáni újrakezdésre és visszailleszkedésre.

A megfogalmazottak alapján egyértelműnek látszott, hogy ez a segítő beavatkozás a korábbi intervencióknál több időt és szervezést igényel, és több személy bevonásával is jár, ugyanakkor a bűncselekmény jellege miatt a jóvátételt és a kapcsolatok szélesebb körben történő helyreállítását is magába foglalhatja a szükségletek és erőforrások feltárása mellett. A felkérők együttműködési készsége és a kedvező körülmények (jó tapasztalataim a családi döntéshozó csoport módszerével) arra motiváltak, hogy kísérleti keretek között próbáljuk ki a resztoratív technikák és a szabadulás utáni beilleszkedést elősegítő tevékenységek ötvözését. Mindez felvetette olyan összetett beavatkozások igényét, amelyek összhangba hozhatják a börtönben végzett pártfogói tevékenységeket, az utógondozást a családsegítéssel, áldozatsegítéssel vagy a közösségi szociális munkával.

Az együttműködés

Az említett tematikus csoportfoglalkozás keretein belül találkoztam először Jánossal. Az emberölés miatt elítélt férfi ekkor fogalmazta meg a szabaduláshoz kapcsolódó elképzeléseit, aggályait, és segítséget kért a családjával való kapcsolat rendezéséhez és ahhoz, hogy kiengesztelést nyerhessen azoktól, akiket megbántott.

Kérése találkozott a börtön parancsnokának azon szándékával, hogy Jánost 1-1,5 év múlva esedékes szabadulásának előkészítése, és a család fogadókészségének feltérképezése érdekében fél év múlva néhány nap rendkívüli eltávozásra engedje, a családi kapcsolatok erősítése érdekében. Ezt az alkalmat a parancsnok a karácsonyi ünnepek idejére tervezte, de szükségét látta annak, hogy döntése előtt megbizonyosodjon arról, hogy ez a szabadság nem kockázatos senki számára.

A segítő beavatkozás kidolgozása érdekében megbeszéltük az együttműködés körülményeit a bv. intézet parancsnokával, osztályvezetőjével, valamint a Zákeus program szervezőjével. Megállapodtunk abban, hogy a közös munka resztoratív szempontok mentén fog szerveződni, így a döntéshozatal folyamatát, valamint a beavatkozások jellegét és gyakoriságát az ügyben érintett személyekkel együtt, szükségleteik és erőforrásaik figyelembevételével segítjük majd elő és határozzuk meg.

A közös munka az alábbi kérdésekre hívatott választ adni:
Visszafogadja-e a család az elítéltet? Ha nem, hová mehet szabadulása után? Ha igen, mire van szükség ahhoz, hogy a család és a szabaduló együtt lehessen a szabadság ideje alatt, illetve a szabadulást követően? Hogyan fogják kezelni az esetleges nézeteltéréseket, problémákat a többi családtaggal, illetve a település lakóival a szabadság alatt és után? Hogyan fogja a település visszafogadni az elítéltet? Mit tehet az elítélt annak érdekében, hogy az általa okozott sérelmeket jóvátegye? Mi kell ahhoz, hogy a bűnismétlés kockázata csökkenjen és az elítélt a társadalom hasznos tagjává váljon?

A megfogalmazott kérdések megválaszolására egy három fázisban történő intervenció mellett döntöttünk:
Az első fázisban egy megbeszélést szerveztünk a börtönben az elítélt és családja közötti kapcsolat tisztázása és erősítése érdekében tervezett rövid eltávozás előkészítésére.
A második szakaszban egy ún. családi döntéshozó csoportkonferenciára (CsDCs) került sor, a szabadulás időpontját röviddel megelőzően, az elítélt lakóhelyén, a család és a közösség más tagjainak bevonásával.
A harmadik szakaszra egy resztoratív konferenciát terveztünk, amelyben a bűncselekmény által okozott sérelmek enyhítésére, jóvátételére kerülhet sor az érintett közösségben, az áldozatok fogadókészsége szerint. A jelen írással az első két intervenciót mutatom be, mivel a harmadik még folyamatban van.

A családi kapcsolatok erősítése

Az elítélt motivációjának feltárása

János az említett csoportfoglalkozás alatt fogalmazta meg kérését, de ennek hátterére egy személyes megbeszélésben tértünk ki. A megbeszélésre egy külön teremben, nyugodt körülmények között került sor. Egy mosolygós, jól ápolt fiatal férfi jelent meg, hosszú copfba kötött hajjal, aki udvarias, ugyanakkor magabiztos és határozott ember benyomását keltette. A 35 éves János több mint egy évtizedes szabadságvesztés büntetését töltötte emberölés miatt. Bűncselekménye körülményeiről nem szívesen és múltjáról is csak keveset beszélt, igyekezett kitérni a téma elől és elsősorban jelenlegi helyzetéről és jövőbeni terveiről beszélt.

Elmondása szerint fiatal korában idős szülei nem tudták kordában tartani, iskolai tanulmányait félbeszakította, megszökött otthonról és sok meggondolatlanságot követett el, amelyekre azóta szégyennel és megbánással gondol. Akkoriban nem törődött a családi kapcsolataival, a különböző partnerektől született gyermekeivel sem, mert a könnyű életmód és a szórakozás vonzóbb volt számára. Elmondása szerint erőszakos magatartása sok nehézséget okozott számára mind bekerülése előtt, mind a büntetés első éveiben, de az, hogy élettársa és két közös gyermeke kitartott mellette, valamint az utóbbi időben megismert keresztény értékek hatására megváltozott, más értelmet adtak életének. Többször megismételte, hogy szeretne jó kapcsolatba kerülni az otthoniakkal, családcentrikussá válni és jóvátenni azt, amit másoknak okozott. A jó magaviselete miatt sok kedvezményt és lehetőséget kapott, ami könnyebbé tette a mindennapokat, de egyre inkább a szabadulás körüli kérdések foglalkoztatták. Beszélgetésünkkor a legnagyobb feszültséget az okozta számára, hogy szerinte élettársa ritkán és általánosságokat ír neki, ami meggátolja családja életének megismerését és kapcsolatuk erősítését. Elmondta, hogy az apai szerepre szeretne felkészülni még kikerülése előtt, és ezért is tartja fontosnak, hogy kommunikáljanak egymással. A családjával való találkozás és megbeszélés, valamint a rövid eltávozás ötletének nagyon örült, segítőkészen adta át azokat az információkat és telefonszámokat, amelyek a kapcsolatfelvételhez szükségesek és vállalta, hogy levélben jelez élettársának arról, hogy segítséget kért kapcsolatuk rendezéséhez.

A börtön parancsnoka lehetőséget biztosított arra, hogy a soron következő beszélő alkalmával, ha a család is készen áll rá, a beszélőn kívül egy közös megbeszélésre is sor kerülhessen, amelyen mindazok a családtagok részt vehetnek, akik fontosak lehetnek a szabadság előkészítésében.

A család felkészítése

Telefonos egyeztetés után 2009 augusztusában kerestem fel János élettársát és családját, az élettárs szüleinek házában. Egy szép, Tarna völgyi, Heves megyei, közepes nagyságú (négyezer fős) település szélén laknak. A földúton megközelíthető ház és az utca többi épülete elhanyagoltnak tűntek. János élettársa, Mária fogadott, aki egy kissé zavarban volt, szégyenkezve kért elnézést a ház külseje miatt. A fiatal, nagyon vékony és törékeny alkatú nő könnyekkel küszködve kísért be a házba és mutatott be családjának. A szülei és gyerekei is jelen voltak, valamint időközben egy kisgyerekes rokon is megjelent. A lakásban figyelemre méltó rend, tisztaság és a körülményekhez képest nagyon barátságos légkör fogadott. A beszélgetésen kiderült, hogy a szezonális munkából élő család igyekszik mindent megteremteni a 12 éves fiú és a 14 éves lány számára, hogy ne érezzék apjuk cselekményének és hiányának hátrányait. Ez azonban sokszor erőn felüli erőfeszítést igényelt mindannyiuk részéről, ami a település lakóinak többségéből tiszteletet és segítőkészséget váltott ki. Mária János levélírással kapcsolatos problémáját azzal hárította, hogy mindennapi küzdelmei során már nem marad energiája a levélírásra, majd beszélt arról, hogy szomorúnak és dühösnek érzi magát amiatt, hogy egyedül van, de a párja iránt érzett szeretetéről is. A beszélgetés érzelmi hőfoka megemelkedett, amikor a gyerekek elmondták, miként hatott rájuk apjuk cselekedete és távolléte. János fia könnyekkel küszködve mesélte el, miként bélyegezték meg már kisgyerekként apja miatt, és milyen nehéz számára, hogy ne erőszakosan reagáljon erre, ami elmondása szerint „nem mindig sikerült”, ezért pszichológus segítségét kellett kérniük. Ennek ellentételeként a lány nagy ambícióval kompenzálta helyzetük hátrányait és az általános iskolai tanulmányait kitűnő eredményekkel fejezte be. Mária édesanyjának kijelentése tükrözte legjobban a család attitűdjét Jánossal kapcsolatban: „…tettét elítélem, ez bűn, de János egy szeretetre méltó ember, akit bármikor visszafogadunk, mindaddig, amíg a jó szándék fogja vezérelni. Kell a gyerekeknek az apjuk és Marinak is, mert csak őt szereti azóta is”. Őszinte örömmel fogadták a megbeszélés lehetőségét, és mind az öten jelezték részvételi szándékukat.

János és a börtön képviselőinek tájékoztatását követően konkretizáltuk a megbeszélés időpontját, ismertettem annak felépítését, majd mindezt a családnak is visszajeleztem.

Resztoratív megbeszélés a családtagok között

A szabadságra felkészítő megbeszélés a börtönben zajlott, szeptemberben. A családtagokat egy rokon hozta el, akik – ígéretüknek megfelelően – mindannyian megjelentek. A megbeszélésen részt vett továbbá a parancsnok, az osztályvezető és a börtönpártfogó, aki a korábbi, már említett foglalkozásokat vezette.

A találkozás érzelmileg túlfűtött légkörben indult, mivel ez volt az első olyan alkalom, amikor mind a hatan együtt voltak. A parancsnok kezdte el a megbeszélést, ismertetve elképzelését, majd átadta nekem a szót a facilitálásra. A résztvevők számára már ismert resztoratív kérdések mentén (Mi történt? Hogyan érintett? Mire van szükség? Mit kell tenni?) folytattuk a beszélgetést, és körben haladva mindenki kifejtette véleményét. Az elmúlt évek jelentősebb eredményeit és nehézségeit osztották meg egymással a résztvevők a Jánoshoz kapcsolódó események tükrében. A családra pozitív hatást tett a parancsnok beszámolója János megváltozott magatartásáról, amit Mária hálásan és könnyes szemekkel fogadott. Majd ötletek hangzottak el arra vonatkozóan, hogy miként erősíthetnék kapcsolatukat a jelenlegi állapotban, hogyan oldhatnák meg az intenzívebb kommunikációt, illetve hogyan tölthetik együtt az ünnepeket úgy, hogy ez mindenki számára megfelelő legyen. A megbeszélés felépítésének ismerete és a strukturált kérdésekre való felkészülés segített a beszélgetés bizalmas légkörének a kialakulásában és a problémák könnyed megoldása felé terelte a beszélgetés fonalát.

Az elvárások és konkrét tervek megosztásakor azonban János felszínre hozott egy olyan témát, amelyet a család mindaddig tabuként kezelt a gyermekek és az idegenek előtt. Itt mondta el, hogy az eltávozása alatt mind a négy gyerekével apaként szeretne törődni. A váratlan információ „bombaként” robbantotta fel a megbeszélés addig nagyon nyugodt és idilli hangulatát. A gyerekeket, akik csak egy féltestvérükről tudtak, sokkhatásként érte és a többi résztvevőből is mély érzelmi hatást váltott ki, a leblokkolástól az indulatos vádaskodásig.

A kritikus helyzetet a megbeszélés resztoratív eleme oldotta meg azáltal, hogy az érzelmek szabad áramlásának teret adva lehetőséget biztosított a résztvevőknek arra, hogy körben haladva beszélni tudjanak az adott kijelentés pillanatnyi hatásairól. A résztvevők őszinte meglepődése és érzelmi visszajelzései segítettek Máriának abban, hogy kifejezhesse saját, mindaddig leplezett csalódottságát, dühét és szégyenét, amit János tettei miatt érzett.

Az érzelmi kitöréssel járó kijelentés tisztán mutatta azokat a konfliktusforrásokat, amiket a családi titkok rejtettek. Annak ellenére, hogy a helyzet átélése nehéz volt a résztvevők számára, a folyamat szempontjából a titok terhétől való megszabadulás nagyon pozitív fordulatot hozott a megbeszélésben és nyíltabbá tette a kommunikációt. Felszínre kerültek a valós szükségletek és elvárások a közös élettel kapcsolatban, így ettől a ponttól kezdve összpontosítani tudtak a közösen kezelendő problémákra, és sorrendet tudtak felállítani ezek között. A gyerekek jelenléte és a nagyszülők hozzászólásai, valamint az osztályvezető gondolatai segítettek Jánosnak megérteni kijelentése és viselkedése hatásait, és rámutattak azokra a tennivalókra, melyekben felelősséget és aktív szerepet tud vállalni.

A tennivalók között szerepelt a szülői szerep megtanulása is, melyben János először csak megfigyelő szerepet kapott a két gyerek és a többi családtag interakciója esetén, és vállalta, hogy csak a látottak megbeszélése után, az élettársával egyeztetve fog beleszólni a gyerekek nevelésébe. Jánost a gyerekek kérése érintette érzékenyen. Elmondása szerint nem gondolta, hogy a kisfiára is ennyire mély hatást gyakorolt az ő viselkedése. A gyerekek egyik kérése az volt, hogy együtt sétálhassanak apjukkal a településen, azért hogy „mindenki láthassa, hogy nekünk is van apánk, aki már rendes, erős és jóképű és be tudjuk mutatni őt a barátainknak”.

A két órás megbeszélés azoknak a tennivalóknak a pontosításával zárult, melyeket elsősorban a kapcsolatuk helyreállításáért és javításáért vállaltak, decemberig, illetve amelyeket az öt napos eltávozás idejére terveztek. Összességében a család, János és a gyerekek közötti jó kapcsolat kialakítását és a karácsonyi közös pozitív élményeket tűzték ki célul a szabadság idejére.

Nyugodt, békés légkörben zártuk le a megbeszélést, és mindannyiuk megelégedésére a család még egy órát kapott a közös együttlétre, idegenek jelenléte nélkül.

A megbeszélés alatt kialakult feszültség kezelésének módja, valamint a család működése és felelősségvállalása mind a kritikus, mind a többi téma kapcsán biztató jel volt a család, valamint az intézet vezetője részére, aki jóváhagyta a karácsonyi szabadságot. A parancsnok úr elmondta, még soha nem volt ilyen könnyű döntést hoznia egy fogvatartott eltávozásával kapcsolatban, mint jelen esetben, mert korábban soha nem volt alkalma megismerni a befogadó család működését és erősségeit. Látva János családjának összetartását, döntését megalapozottnak értékeli, mert megtapasztalta a család kontrolláló és támogató funkcióját egyaránt.
A bv. osztályvezetője szerint János viselkedése eltávozásáig pozitív maradt, részt vett intézeten kívüli rendezvényeken, amelyek során egyházi dalokat adott elő, várta az ünnepeket, de még mindig elégedetlen volt az otthonról kapott levelek mennyiségével. Úgy tűnt, hogy a hosszú szabadságvesztés alatt a levelezés fontossága János számára nagyobb hangsúlyt kapott, és azt remélte, hogy a megbeszélés után a család aktivitása e téren azonnal változni fog, legalább a gyerekek részéről. Csalódott volt, és nehezen tudta elfogadni, hogy nem kap több levelet, ami feszültséget keltett a Máriával történő telefonbeszélgetéseik során.

Az ünnepeket János 12 év után a családja körében töltötte, a sok rokon látogatása miatt egy igen zsúfolt program szerint. Feladatait és vállalásait a saját és a család visszajelzése szerint kielégítően teljesítette. Az otthon töltött időszak alatt ugyan adódtak kisebb feszültségek, János és élettársa ezeket is pozitívan értékelte. Elmondásuk szerint sokszor az alvás rovására döntöttek a konfliktusok megbeszélése mellett, amire János büszke volt, mert elmondása szerint korábban a nézeteltéréseket erőszakos fellépéssel zárta rövidre. János szerint mindketten sokat változtak, főleg ő, hiszen a párját mindig is jó embernek tartotta, de most már ő is tudott szeretetet adni és elfogadni.

Párja és anyósa nevelési módszere tiszteletet ébresztett benne, és a gyermekei büszkeséggel töltötték el. János időben és rendben tért vissza a bv. intézetbe, betartva a megbeszélés azon megállapodásait, melyek a családdal való kapcsolatok erősítését célozták. A megbeszélés elérte tehát célját: a család vissza tudta fogadni Jánost, sikerült megbirkóznia a problémákkal és János is eleget tett a családtagok igényeinek.

A családi döntéshozó csoportkonferencia (CsDCs)

A szabadulást megelőző megbeszélés előkészítése

A családi megbeszélés alkalmával felszínre kerültek azok a területek, amelyek hátrányt jelentenek Jánosnak és családjának, valamint sebezhetővé és kiszolgáltatottá teszik őket. Ezért János és családja társadalmi szerepének és erejének visszaszerzése érdekében egy közösségi stratégia kidolgozása látszott szükségesnek. Az együttműködést vállaló szakmai csoport ismét összeült, és egy szabadulás előtti CsDCs megbeszélés megszervezése mellett döntött.

A módszer sajátossága, hogy a megbeszélések a család aktív szerepvállalásával zajlanak, így ezeket a találkozókat valamennyien saját összejövetelüknek érezhetik. Ezért az előkészületekben, a szervezésben, a résztvevők meghívásában és a megbeszélés lebonyolításában a családtagok nagyobb szerepet kapnak.

Jánossal és a börtönpártfogóval egyeztetve került sor azoknak a személyeknek a feltérképezésére, akik a korábban megfogalmazott kérdések megválaszolásában és a további lehetséges tennivalók kivitelezésében erőforrásként szerepet kaphatnak, immár a közösségi reintegrációban. Számos telefonos egyeztetés után került sor a témakörök, a lehetséges és szükséges résztvevők, a helyszín és az időpont megjelölésére. Mária a rokonokat és a családon kívüli támogatókat kereste meg, én pedig facilitátorként a szakembereket és a közösség képviselőit hívtam fel. Mivel az eljárás ismeretlen volt, mindenki kapott egy írásos tájékoztatót, és a KÖSZ Alapítvány két munkatársával együtt telefonon vagy a személyes találkozások során ismertettem a konferencia célját, menetét és a résztvevők szerepét.

Mind a család, mind a település kulcsembereinek előkészítése során folytatott beszélgetésekből egyértelművé vált, hogy a megbeszélés a társadalmi érzékenység fokozására is hivatott, ugyanakkor hozzájárulhat az attitűdformáláshoz, a közösségi szolidaritás erősítéséhez, továbbá szolgálhatja a társadalmi reintegrációt segítő intervenciót és a források biztosítását egyaránt. Jánosban azonban a megbeszélés, amelyen a közösség több tagja is megjelent, azt a reményt keltette, hogy a szabadulás utáni időszakra vonatkozó tervei, melyek a konkrét elképzelések megbeszélésekor a valóságtól nagyon távoliaknak bizonyultak, gyorsan és kevés erőfeszítéssel fognak megvalósulni. A felkészítő megbeszélésen főleg a munkavállalás, valamint az adósság törlesztésének lehetőségei kerültek előtérbe. A munka világából kiesett János fekete munkából és üzletelésből tervezte megélhetését és adósságainak törlesztését, melynek mértékét nem ismerte pontosan. Ezért a meghívottak körében olyan személyek meghívása is szerepelt, akik ezekhez a témákhoz pontos információkat vagy támogatást tudtak adni.

Minden megkeresett személy vállalta részvételét és azt remélte, hogy János hazakerülésével sem az előítéletek, sem rossz érzések vagy félelem nem fognak eluralkodni a településen.

A konferencia

A konferenciára júniusban, egy péntek délután került sor a település gyülekezeti imaházában. A család saját összejövetelének jellegét az adta, hogy Mária, sógornőjével és a lelkész asszonnyal közösen gondoskodtak a vendéglátásról Jánossal együtt, aki a konferencia időpontjára újabb néhány napos eltávozást kapott.

A megbeszélés összetett célja mindenki számára ismert volt: azon erőforrások feltérképezése, amelyekre János, szabadulása után a törvénytisztelő életmód kialakítása és folytatása érdekében támaszkodhat, továbbá egy közös terv kidolgozása a szabadulás utáni családi, és szűkebb-tágabb közösségi beilleszkedés folyamatára és a bűncselekménnyel okozott károk és sérelmek jóvátételére.

A résztvevők három csoportból tevődtek össze: a család és hozzátartozók: 8 fő (élettárs, anyós, sógornő, unokatestvérek és házastársaik), szakemberek: 6 fő (az aktuális és a területi leendő pártfogó, az áldozat családját ismerő pártfogó, bv. osztályvezető, a településen dolgozó körjegyző, családgondozó), támogatók: 3 fő (lelkész és felesége, pszichológus hallgató).

János vállalta a konferencia megtárgyalandó témáinak felvázolását és elképzeléseinek, illetve elakadásainak ismertetését. A közel két órán át tartó információ-megosztás alatt a szakemberek nyitottsága, problémamegoldó és támogató hozzáállása sok támpontot adott a családnak a döntések meghozatalához. A család egy óra alatt önállóan kidolgozta tervét, konkrét tennivalókkal, határidőkkel és felelősökkel, az alábbi témák szerint csoportosítva:

• Lakás – Mária szüleinek házában laknak szabadulás után, majd önálló lakásba költöznek.
• Munka – szabadulás után élni fog a közjegyző által ismertetett közhasznú munka lehetőségével.
• Adósság – a nagy összegű bírósági költségekből és az okozott kárból adódó tartozás rendezésével kapcsolatban a pártfogó felügyelő, a helyi szakemberek és támogatók segítségét kéri.
• Keresztény életvitel – családjával együtt folytatni kívánja a börtönben elmélyített keresztény szemléletet, imaházba jár, és itt zenéléssel járul hozzá a közösség jólétéhez.
• Kapcsolatok – sógora és rokonai támogatásával kerülni fogja a bűnöző ismerősöket és így próbálja jó szándékát bizonyítani a családja és gyermekei felé.
• Jóvátétel – János szeretné jóvátenni a cselekménye által okozott sérelmeket a család és a közösség felé, majd az áldozat rokonai számára, amennyiben ez lehetséges. E téren újabb megbeszélés szükséges a közeljövőben.

A cselekményéből származó sérelmek jóvátételét családja és a közösség felé a konferencia napjától vállalta. Három hónap elteltével terveztük az utánkövető megbeszélést.

A szakemberek elfogadták a tervet és megállapodtak abban, hogy amennyiben János a szabadulás feltételeit megszegi, vállalnia kell az ezzel járó súlyos következményeket (visszakerülhet a börtönbe és elveszítheti családja támogatását).

A 4 órás megbeszélés meghitt és reményteljes hangulatban, köszönő szavakkal és a lelkész által mondott imával zárult.

A családtagok által kitöltött értékelő kérdőív teljes mértékű elégedettséget mutatott a konferencia formai és tartalmi elemeivel, saját szerepükkel és bevonódásukkal, valamint a megbeszélés eredményeivel kapcsolatban. Hasonló elégedettséget mutattak a szakemberek részéről érkező pozitív visszajelzések is, amelyben köszönetüket fejezték ki, hogy részt vehettek egy ilyen nehéznek tűnő ügy megoldása érdekében rendezett megbeszélésen és hozzájárulhattak sikeréhez. A családsegítő elmondta, hogy a megbeszélés előtt tartott az elítélttől, de a konferencia végén elmondta, hogy „ilyen megbeszélések és összefogás miatt érdemes dolgozni. A mai nap visszaadta a szakmába vetett hitemet”.

A család erejét megismerve a résztvevők gratuláltak Máriának és Jánosnak, és várakozásukat fejezték ki a közösség életébe történő bekapcsolódásukkal kapcsolatban. A konferenciát követően János még 3 napot töltött el otthonában, mialatt családjával együtt hozzáláttak a megállapodásban foglaltak megvalósításához. Már másnap részt vettek az imaház egy rendezvényén, a következő munkanapon pedig János felkereste a családsegítőt.

A bv. bíró engedélyezte János ideiglenes szabadlábra helyezését, a vártnál jóval korábbi időpontban, így János a konferenciát követő hónapban már hazamehetett. A börtönből való szabadulása előtt, az együttműködés záró megbeszélésén János elmondta, hogy az utóbbi egy évben sokat foglalkozott a szabadulás gondolatával, remélve, hogy ha kikerül, minden probléma megoldódik. A találkozások során azonban rájött, hogy nem várhat másoktól lakást vagy pénzt, és ez csalódást okozott számára. Azt hitte, hogy a konferencián az önkormányzat képviselői megértik majd, milyen körülmények között kell élniük ezt követően, és anyagi vagy lakhatási felajánlás formájában fognak majd segíteni. Pozitívumként azonban elmondta, hogy: „meglepett, hogy olyan sokan tesznek erőfeszítést, hogy nekünk jobb legyen”.

Elmondta továbbá, hogy örült, hogy a konferencián lehetősége volt saját szemszögéből elmondani bűncselekménye részleteit, mert mindenki másként ismerte a történteket, és ez konfliktusokat okozhatott volna mind a családjában, mind az ismerősök körében. Örült, hogy a konferencia után több rokon is írt neki levelet, amelyet annyira hiányolt korábban. Értékelte a lehetőséget, hogy családja és a település szakemberei közösen részt vehettek egy hasznos megbeszélésen, mert azóta élettársa és gyermekei is szívesebben találkoznak a hivatal munkatársaival, és nyugodtabban vállalják fel előttük a problémákat. A konferencia alatt megtapasztalta, hogy nincsenek előítéletek vele szemben, és ez kellemesen érintette. Összességében mind a rokonokkal, mind a hivatalos személyekkel könnyebbé és őszintébbé vált a kommunikáció, amire korábban nem számított.

Két hónap elteltével

A település jegyzője örömmel számolt be arról telefonon, hogy János az önkormányzatnál dolgozik. Családjával ugyan a vártnál korábban albérletbe költöztek, de a családsegítő bútorokat tudott biztosítani nekik. Véleménye szerint mindannyian örülnek annak az összefogásnak, ami a konferencia során létre jött, és aminek pozitív következményeit már tapasztalják. A családgondozó elmondása szerint a gyerekek jól vannak, vidámak, örülnek és a fiúnál korábban tapasztalt magatartási problémák már nincsenek jelen. Nem érti ugyanakkor, miért kellett a családnak ilyen korán albérletbe költöznie, hiszen ezzel anyagi nehézségeket okozhatnak maguknak, de eddig még sikerült megoldaniuk, csak Márián látja, hogy nehézséget jelent ez számukra, ezért igyekszik beszélgetni vele és támogatni.

János és Mária jól érzik magukat, az apróbb nézeteltéréseket tisztázzák maguk között és boldogok az együttlét miatt. A közösségben sikerült megtalálniuk a helyüket, időnként elmennek a gyülekezetbe, de mindennapi anyagi gondokkal küszködnek, amit a rokonok segítségével próbálnak megoldani.

Beszámolójuk alapján úgy tűnik, hogy a napi problémákat feldolgozva megpróbálják megteremteni saját határaikat és kialakítani megküzdési stratégiájukat, megőrizve stabilitásukat.

Összegzés

Annak ellenére, hogy a családi döntéshozó csoportkonferencia utánkövetése előtt állunk és csak informális visszajelzések állnak rendelkezésünkre, a résztvevők elégedettsége alapján elmondható, hogy ez a típusú megbeszélés alkalmas eszköz arra, hogy a szabadulás előtt állók túllépjenek a visszakerülés zökkenőin, és minden érintett csoport igényei érvényesülhetnek. A tágabb rokonság és a közösség tagjai hihetetlen mennyiségű segítséget képesek felajánlani, mint például azonnali munkalehetőség, kisebb anyagi segítség, jogi vagy életvezetési tanácsadás. Az ismertetett eset megerősíti azt az elképzelést, hogy a reintegrációs munka során érdemes a család és a közösség tagjait is bevonni a döntéshozatalba, akik képesek arra, hogy az elítéltek és családjuk körüli nehézségeket összetartó erővé kovácsolják.

A két megbeszélést követő harmadik resztoratív beavatkozás az áldozat hozzátartozóinak kíván segítséget nyújtani, amely most már nem a bv. intézet, hanem a család, a területi pártfogó és a közösség részvételével és támogatásával valósul meg.

Negrea Vidia, facilitátor,
Közösségi Szolgáltatások Alapítványa Magyarország

Forrás: "Konfliktuskezelés elítéltekkel" - Kézikönyv a mediáció és helyreállító igazságszolgáltatás alkalmazhatóságáról a büntetés-végrehajtásban (MEREPS)

Nincsenek üzenetek

A hozzászóláshoz kérjük, jelentkezzen be.