Criminal Justice 2008

hu
RSS
Helyreállító igazságszolgáltatás

Partnerek és támogatók:

   

    

   

  

Az Európai Bizottság „Criminal Justice 2008”
programjának pénzügyi támogatásával

Szakmai fordító partnerünk az Afford Fordító- és Tolmácsiroda Kft.

Regisztrálna?

KLÍMA+Táncsics Mihály Tehetséggondozó Kollégium

Feltöltve: 2011. 05. 22.

Szerző: granada77

A nevem Jó Andrea, kollégiumi nevelőtanár és gyermek-és ifjúságvédelmi felelős vagyok.

Évek óta foglalkozom konfliktuskezeléssel és önismeret fejlesztéssel, testi és lelki egészség órákat vezetek valamint szabadidős programokat, önképző köröket szervezek.

Fontosnak tartom, hogy a gyerekek és a fiatalok jól használható muníciókkal felszerelkezve induljanak neki a nagybetűs életnek. Ezért is vagyok minden olyan pedagógus továbbképzésre illetve új szociális kompetenciát fejlesztő tréningre nyitott, ahol újabb ismereteket szerezhetek, amivel segítségére lehetek a diákjaimnak.

Jelenleg részt veszek egy mediátor képzésen és a gyermekvédelmi munkámat kiegészítve az elkövetkezendő időszakban pedagógus bírósági ülnökként is fogok tevékenykedni.

Vetítőpárom Ferenc Katalin, a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 11.évfolyamos speciális matematika tagozatos tanulója.

Katta (nem elírás:), jó tanuló és jó sportoló, a kollégiumi újság (Táncsics Tükör) főszerkesztője.

A választásom azért esett rá, mert az iskolai és a sportolói elfoglaltságai miatt kevesebb ideje jut a kollégiumi közösségben való részvételre és az ügyeletei beszélgetéseinkből úgy éreztem, sokat tanulhat a képzésen valamint a közös munkánk folyamán.

A vetítéssel kapcsolatos tapasztalatok:

Csoportösszetétel: homogén Arany János Tehetséggondozó Program 10. évfolyamos diákjai (Puskás Tivadar Távközlési Technikum társintézmény).

Létszám:9 fő

Időkeret: 2011. május 20. (péntek) 15-17 óra, P7 klubszoba

Péntek délután révén nagyon nehéz dolgunk volt, meleg volt, fáradtak voltak és igen csak mozgékonyak és szétszórtak. Emiatt a fegyelmezéssel az elején sok időnk elment, aztán a ahogy kezdtünk belemelegedni és a saját konfliktusaikra került a szó, megszületett a figyelem és a fegyelem, körülbelül 40 perc kellett a ráhangolódásra. Azt tapasztaltam, hogy attól függetlenül, hogy mindennapjaink része a konfliktus nagyon nehezen találták meg a jellemzőit, tüneteit, mintha ez annyira "természetes" dolog, hogy minek erről beszélni. Aztán saját élethelyzeteket hozattunk velük, főként otthoni konfliktusok, "buliba akarok menni, de nem engednek", otthoni "házirendek" és nevelőszülővel való nézeteltéréseket stb.. Ez volt az a pont, amikor nem feladatnak élték meg. Csend volt:)!Miután felírtuk, először Katta, aztán egyik diák a konfliktus tüneteit, okait, aztán hogy mi kell a pozitív közérzethez került elő a JÉGHEGY. Ekkor tapasztaltam azt, hogy nagyon figyelnek és elgondolkodnak a hallottakon. Katta egy-egy jól irányzott kérdéssel próbálta őket inspirálni, ez igazán érdekes volt, hiszen kortársuk és ettől, hogy ő egy tanár segítője valami tisztelet is körbevette, elcsendesültek, amikor az elején kommentálta a hangzavart, meglepődtek rajta.

A film:

Mivel média szakosok, rögtön technikai szempontokat néztek és kritizáltak meg, ez nekünk is már a felkészítőn feltűnt, erre jó lenne majd a későbbiek folyamán figyelni, mert a hang és a kép valamint az operatőri munka elcsúszásai miatt a mondanivaló is néhol sérült. Ez a technikai komment.

A film tetszett nekik, végig csend volt, ezt pozitívnak értékeltem. A végére sajnos nagyon elfáradtak, de a kulcsgondolat elhangzott:

- lehet hibázni

- jó ha van támogatója az embernek, aki segít a konfliktus megoldásában

A legtöbb szimpátiát a "késes" fiú barátja váltotta ki, hiszen ő volt az, aki merte önmagát és a barátját is vállalni és együttműködni egy közösség érdekében.

Úgy gondolom, hogy ez a kezdet volt. Szeretném több csoporttal is folyatatni ezt a munkát. Nehéz volt, így először. Azt gondolom több személyességet kell belevinni és több időt kell rászánni, talán egy alkalom rövidebb lehetne és inkább kisebb blokkokból épülne fel ennek a módszernek a bemutatása aztán későbbiek folyamán jönne az elsajátítása. Több játék, sajátélmény, kevesebb elmélet...

Kattával a hét folyamán még leülünk megbeszélni az élményt és a kollégának is beszámolok és remélem élni fognak a lehetőséggel, hogy legyen még ilyen jellegű foglalkozás más csoportoknak is.

Egy fontos észrevétel: a diákoknak meg kell tanulniuk szavakba önteni azokat az érzelmi tapasztalásokat, amit egy konfliktus okoz, ebben nagy szókincsbeli hiányosságokat tapasztaltam, azaz TÖBBET KELL BESZÉLGETNI VELÜK.

Köszönjük a lehetőséget és a következő tanévben is folytatjuk a munkát és felhasználjuk a kapott anyagot és tudást!

Jó munkát!

Üdvözlettel: Jó Andrea és Ferenc Katalin

www.tankol.hu

Nincsenek üzenetek

A hozzászóláshoz kérjük, jelentkezzen be.