A bűnözés megállíthatatlan terjedése a XX. század második felétől a büntetés hatékonyságának és céljának felülvizsgálatára késztette az elméleti és gyakorlati  szakembereket. Ennek hatására a kriminálpolitikai elképzelésekben az egyik oldalon a megtorlás és szigor pragmatikus igénye, a másik oldalon viszont az elkövető reszocializációját, valamint az áldozati igények figyelembevételét szem előtt tartó szempontok erősödtek meg. A resztoratív szemlélet, amely éppen ez utóbbi szempontokat ötvözte, és a bűnözésre adott válasz új útjaként jelent meg Európában,  hamarosan látványos eredményeket hozott. Az elkövető szembesítése tettének következményeivel, és a felelősségvállalás mindezért, vagyis nem a viszontsérelem okozás (Wright), valamint a sértett igényének érvényre juttatása  egyrészt a hagyományos büntetőeljárás alternatívájaként, mint diverzió jelent meg jellemzően az angolszász jogterületeken.  A kontinens országaira inkább jellemző, hogy a resztoratív megoldások elsősorban a büntetőeljárásba ágyazódtak be.  Az elért sikerek hatására végül megkezdődtek a kísérletek a resztoratív szempontok érvényesítésére a büntetés-végrehajtás során börtönkörülmények között is, különös figyelemmel a súlyos bűncselekmények elkövetőire. Ezek a megoldások azonban még nem terjedtek el, noha számos országban, például Európa több országában, így Belgiumban, Nagy-Britanniában, Svájcban, Németországban, komoly sikereket értek el.

Magyarországon a büntetőeljárási törvény 2006-os módosításával vált lehetővé a mediáció alkalmazása a büntetőeljárás keretein belül. A közvetítői eljárás alkalmazásának azonban vannak törvényi korlátai: kizárólag a személy elleni, a közlekedési, illetőleg a vagyon elleni, ötévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás esetén alkalmazható, vagyis kimondottan a kevésbé a súlyos esetek körében kívánta alkalmazni a jogalkotó. Vannak kizáró okai is, amely között a bűncselekmény szervezett jellege mellett a leghangsúlyosabb a többszörös vagy különös visszaesés, vagyis amikor az elkövető korábban több, vagy legalább egy hasonló bűncselekményt követett el. Az elkövető és áldozata közötti egyezkedési–konfliktus elsimítási folyamatot utoljára az első fokú bírói eljárásban alkalmazható, később – így a büntetés-végrehajtás során – már nem.

Áldozati megbékélés– tettesi felelősség vállalás

A büntetés-végrehajtásnak a magyar szabályozás szerint nem célja a felek közötti megbékélés elősegítése, és erre jelenleg nem is alkalmas. Így az érintettek, ha addig nem békéltek meg, akkor később erre lehetőségük sincs. Ezzel azonban méltánytalanul szorul ki az a  sértett - aki  a későbbiek során ezt igényelné – a jóvátétel-megegyezés lehetőségéből, a bebörtönzöttek számára pedig később nem nyílik esély szembesülni a tettük által előidézett fájdalommal/sérelemmel, és arra sem, hogy utólag – a büntetőjog által értékelt formában – kifejezésre juttathassák megbánásukat ( Besozzi) Az elkövető találkozása a sértettel jelentős szerepet játszhat abban, hogy szembesüljön tette következményeivel, felmérje a károkat, amelyeket a valóságban okozott.  Számos pszichológai vizsgálat mutatja, hogy az elkövető cselekményétől igyekszik elvonatkoztatni, „kívül maradni”, és így büntetése letöltését követően könnyen érezheti, hogy a maga részéről az ügyet letudta, s folytathatja ott, ahol abbahagyta. (Strasse--Randolph )Éppen ezért a sértettel való találkozás döntő jelentőségű lehet, adott esetben még akkor is, ha esetleg ez büntetőjogi konzekvenciákat (pl. a büntetés csökkentését), nem eredményezi esetében .(Liebmann-Braithwaite) Különösen fontos lehet ez a cél a fiatalkorú bűnelkövetők esetében, ahol még nem vált életformává a bűnözés, és ahol a nevelési hiátusok, és emocionális zavarok még inkább orvosolhatónak látszanak.

Magyarországon a jelenlegi közhangulat nem tűnik éppen kedvezőnek a büntetőeljárásbeli egyezség, mint alternatív, kimondottan a szabadságvesztés kiváltását célzó törekvés irányában, és valószínűleg hasonló lenne egy, esetleg a büntetés csökkentését eredményezhető büntetés-végrehajtásbeli mediációval kapcsolatban is. Sokkal inkább hangot kap a minél súlyosabb és hosszabb, az életfogytig tartó, sőt a halálbüntetés mielőbbi visszaállítását hangoztató népakarat - miként arról a médiából nap mint nap értesülhetünk. Számos politikus és közszereplő is inkább a súlyosabb büntetések, a szigorítás, a büntethetőségi korhatár leszállításában látja a bűnözés visszaszorításának eszközét, amely  nézetének hangot is ad.  Ugyanakkor azonban nyilvánvaló, hogy a kutatót nem a jelen közhangulata, hanem sokkal inkább a hosszútávon elérni remélt célok befolyásolják elsősorban.

 Kutatás a súlyosabb bűncselekményeket elkövetők körében alkalmazható resztoratív megoldásokról  börtönkörülmények között – MEREPS Project 

2008-ban magyar kriminológusok – felismerve a resztoratív eszközök  alkalmazásának fontosságát a börtönbüntetésüket töltő súlyosabb bűncselekményt elkövetettek körében -   nemzetközi partnereikkel pályázatot nyújtottak be az Európai Unió Crimnal Justice programja keretében egy nemzetközi együttműködésben megvalósuló kutatás, képzés, és pilot támogatására e témában. 


A projekt célja, hogy empirikus kutatással és kísérleti programmal hazai és nemzetközi szinten:
•    megvizsgálja a helyreállító igazságszolgáltatási eszközök alkalmazhatóságát a büntetés-végrehajtási rendszerben;
•    megismerje a már működő börtön mediációs projekteket, és a résztvevők eredményeit vizsgálja és értékelje
•    feltérképezze a büntetés-végrehajtási személyzet és az elítéltek ezzel kapcsolatos attitűdjeit mind a már működő, mind a még csak tervezési fázisban lévő projektek helyszínén, illetve felmérje a lakosság véleményét a magyar viszonyok között;
•    képzést nyújtson az igazságügyi és börtön. személyzet számára az alkalmazható börtön-mediációs szolgáltatásokról
•    kidolgozzon működő technikákat (mediáció, facilitáció, körök, egyéb resztoratív technikák stb.), a jó gyakorlatokat és a sztenderdizálható eljárásokat, valamint
•    elősegítse az érintett szakemberek közötti tapasztalat- és információcserét, valamint a jövőbeni együttműködéseket.

 Nemzetközi és hazai kutatási előzmények

A büntetetésekkel kapcsolatos attitűd-vizsgálatoknak külföldön már régóta  nagy a jelentősége a büntetőpolitika alakítása szempontjából, és a  „ köz véleménye” fontos szerepet játszik e folyamatban. Magyarországon ezzel szemben mindeddig csak kis számú olyan vizsgálat zajlott, amely azt firtatta, vajon hogyan vélekedik a lakosság/ill. a közvetlen érintettek a közvetítői eljárásról, illetve annak büntetőjogi konzekvenciáiról.

Számos nemzetközi kutatás vizsgálta, miként viszonyul a népesség az ítélkezéshez, milyen faktorok befolyásolják a közvéleményt, és hogyan lehetne erősíteni a köz bizalmát az igazságszolgáltatás, illetőleg annak egyes intézményei iránt (Roberts / Hough). J.V. Roberts és M. Hough  például a börtönbüntetés hegemóniáját hangsúlyozzák, amikor a vizsgálataikról beszámolva kiemelik, hogy a közvélemény a bűnözésről a büntetésre, a büntetésről a börtönre asszociál.  Roberts emellett kiemeli, hogy az érintettek támogatása nélkül a közösségi szankciók nem is működhetnek megfelelően.  A büntetéshez, az eltereléshez való viszonyt természetesen számos körülmény befolyásolja.  Khun  a lakosság és a bírák körében végzett vizsgálata során ennek érdekében számos körülményt vett figyelembe. Így pl. a nem és a hozzáállás kérdését elemezve megnyugtató módon úgy tapasztalta, hogy ez a bírák tekintetében nem jelent befolyásoló körülményt, szemben a lakossággal, ahol érdekes módon a nők voltak jóval punitívabbak, mint a férfiak.  A bírákat szerencsére a koruk sem befolyásolta, míg a lakosság körében az ügyek jellegétől függően mutatott/vagy nem mutatott eltérést ( pl. a betörő és a banktisztviselő  esetében nem, míg a gyorshajtást az idősebbek, az erőszakot a fiatalabbak ítélték meg jóval szigorúbban). A regionális meghatározottság szintén érdekesen nyilvánult meg (Svájc!), így bár a bírák esetében általában nagy volt a homogenitás,  de pl. a német ajkú bíró a betörést szigorúbban értékelte, mint pl. a francia vagy olasz ajkú. Emellett természetesen, különösen a közvetlen érintettek, vagyis a sértettek körében jelentős szerepe van a bűncselekmény jellegének is.  Így például  Sessar vizsgálata szerint a vagyon elleni cselekmények körében 47,5%-ban, míg az erőszakos cselekmények körében ehhez képest kevésbé, 20,5% támogatta az elkövető általi privát helyreállítást, ill. a megegyezést.

A Cullen-Fisher-Pealer-Applegate-Santana kutatói team a korrekciós rehabilitáció közösségi támogatottságát vizsgálta Amerikában. Cikkükben kiemelik, hogy a rehabilitáció állandó támogatását a politika jelentősen befolyásolja.  A korrekciós intézkedések elleni két hangoztatott ellenérv ugyanis a :„nem működik” illetve  „a köz nem támogatja”. A valóságban ugyanakkor egyre inkább kiderül, hogy a rehabilitációs programok hatékonyak, és csökkentik a visszaesést. Vagyis mind a kutatásnak, mind pedig a felvilágosításnak jelentős a szerepe e kérdésben.
 
Magyaroszágon a témához kapcsolódó speciális vizsgálatok több mint 10 éve zajlanak. Barabás a büntetőügyekben alkalmazandó mediáció lehetőségét, és a bebörtönzöttek, illetve az áldozataik hozzáállását vizsgálta 1993-ban bebörtönzöttek körében. Ekkor az elítéltek mindössze 2 %-a utasította el a kártérítést a sértett részére, a büntetés enyhítésének, ill. elkerülésének érdekében. Ezt az  eredményt a Barabás által 2003 során megismételt vizsgálat ismét megerősítette.

Az Országos Kriminológiai Intézetben az elmúlt években három nagy volumenű vizsgálat zajlott, amelynek attitűd kutatás is része volt. Ezek közül kettő az Európai Unió támogatásával, nemzetközi együttműködésben zajlott, egy pedig Magyarországon egyedülálló módon, 10.000  fő megkérdezésével,  a külföldön folytatott victim survey-eket alapul véve vizsgálta  az áldozattá válást a magyar állam kutatási és fejlesztési programjának hozzájárulásával.    Az Áldozatok és vélemények c. victim survey egyértelműen megmutatta, hogy a magyar lakosságtól, a hagyományoktól és a lelkülettől nem áll távol a megbékélés, a jóvátétel elfogadásának és a közvetítés igénybevételének gondolata. Az In-Sec kutatásból kiderül az is, hogy a magyarok semmiképpen sem punitívabb hajlamúak, mint más európai országok polgárai.   Emellett a megkérdezettek kimondottan jobb arányban gondolják, hogy nem a szigorúbb büntetés jelenti a prevenciót az erőszakos bűnözés területén.( Irk-Barabás - Kovács). Az „Áldozatok és vélemények” kutatás során bebizonyosodott, hogy -  a nemzetközi kutatási tapasztalatokkal egybecsengően – a magyar kérdezettek közül is a korábban már áldozattá váltak viszonyultak megértőbben  az egyezség gondolatához. Ezt az eredményt erősítette meg a 2004-ben az  AGIS kutatás, amely arra is rámutatott, hogy az alulinformáltság erősíti a  lakosság bizonytalanság érzetét .  A szakmai elfogadottsággal kapcsolatos attitűdöket  bírák valamint ügyészek körében Kerezsi valamint Fellegi vizsgálta.

Várható eredmények Magyarországon

A börtön-mediáció kiemelkedő kérdése, az áldozati szempontok maximális érvényesítése mellett, az elkövetővel szemben elérni kívánt hatás. A végrehajtásban történő kommunikáció és a tettel ill. az okozott sérelemmel való konfrontáció kiemelkedően fontos lehet az elkövető további életvitelére a szabadulást követően. Segítheti az elkövető beilleszkedését, illetve visszailleszkedését a korábban sértett környezetébe, és támogatja a programban résztvevő sértetteket a bűncselekmény miatt keletkezett konfliktusuk, feldolgozatlan lelki sérelmeik feldolgozásában. Amellett, hogy nyilvánvalóan meg kell ragadni minden jó lehetőséget, amely a bűncselekmények elkövetésétől való visszatartásban szerepet játszhat, legalább ilyen súllyal esik latba, hogy a bűncselekmények sértettjeinek emocionális támogatást is kapjanak, amivel például Magyarországon szinte semmilyen intézmény sem foglakozik (kivéve egyes speciális cselekmények, így szexuális bűncselekmények sértettjeit).

A kutatás során elsősorban a nemzetközi tapasztalatokra támaszkodva vizsgáljuk meg mind az európai – porosz rendszerű, mind az angolszász jogalkalmazást abból a szempontból, hogy a mediáció működik-e és ha igen, hogyan milyen jogi és szakmai feltételek mellett a büntetés-végrehajtás során.

A magyar körülmények között különösen fontos annak vizsgálata, milyen lehetőségei vannak a mediáció alkalmazási körén belül egy hazai, büntetés-végrehajtáson belüli modell beültetésének. Milyen jogi és szakmai feltételek lennének szükségesek bevezetéséhez, és hogyan fogadnák ezt a fogvatartottak, illetve az őket felügyelő börtönszemélyzet. Szükséges-e és lehetséges-e a közvetítés a börtönön belüli konfliktusok ( fogvatartottak és börtönszemélyzet, valamint a fogvatartottak közötti feszültségek) feloldásában. Mennyire akceptálnák ezt a jelenleg az Igazságügyi Hivatal keretében foglalkoztatott mediátorok, a sértettek, és milyen esetleges egyéb szerveket lehetne a civil szférába e területen bevonni a nagyobb hatékonyság, és alkalmasint a jobb elfogadás érdekében.  A külföldi megoldások és a kutatás empirikus eredményeinek figyelembevételével, valamint egy nagy tapasztalatokkal rendelkező tréner segítségével olyan modell-projektet valósítunk meg, amely alkalmas a végrehajtásban történő mediáció működtetéséhez.

A három éves kutatás  teljes folyamata részben a  Foresee  által kialakított projekt  létrehozott honlapján,  valamint a  IARS és az OKRI weboldalán  követhető nyomon, és  eredményeit  a  Forum periodikájában jelenteti meg majd.