A büntetés-végrehajtási szervezet Belgiumban

A belga börtönökben jelenleg mintegy 10.348 fogvatartottat - 9.944 férfit és 404 nőt - őriznek. Belgium népessége több mint tíz és fél millió. Az országban 31 börtön van. Egyes börtönökben csak néhány elítéltet őriznek la legkisebben mindössze hatvanat), de van olyan intézet is, ahol több mint 700 fogvatartott tölti büntetését.

A helyreállító igazságszolgáltatás alkalmazásának kezdetei a belga büntetés-végrehajtási intézetekben

1996-ban az akkori igazságügyi miniszter elsőként hívta fel a figyelmet arra, hogy nagyon fontos lenne valamilyen módon bevonni az áldozatot a folyamatba az alatt az idő alatt is, amíg az elkövető büntetését tölti. A felvetés nyomán hamarosan kezdetét vette egy kutatási program. A Leuven-i Katolikus Egyetem és a Liége-i Egyetem együttműködésének keretében 1998 és 2000 között lebonyolított program hat börtönre terjedt ki. A program célja annak vizsgálata volt, hogy milyen lehetőségekkel, problémákkal és kockázatokkal jár egy olyan büntetés-végrehajtási rendszer bevezetése, amely a helyreállító igazságszolgáltatás módszereire helyezi a hangsúlyt. A projekt keretében emellett különböző tevékenységeket és programokat is teszteltek.

A kutatás biztató eredményei nyomán a szövetségi kormány 2000-ben úgy döntött, hogy minden börtönben el kell indítani egy, a resztoratív módszerekre való átállást célzó programot. Az átállási folyamat koordinálására minden börtönbe kineveztek egy resztoratív igazságszolgáltatási tanácsadót. Fontos megjegyezni, hogy ennek során nem vették figyelembe az egyes börtönök méretét, vagyis a nagyobb, akár több száz fogvatartottat őrző börtönök éppúgy egy tanácsadót kaptak, mint a kisebb intézmények, ahol mindössze 60-100 elítéltet őriztek. Ennek az volt az oka. hogy a tanácsa dókat vezető szinten alkalmazták. A tanácsadók feladata így elsősorban az irányelvek kidolgozása volt, közvetlenül az elítéltekkel nem kellett munkát végezniük.
A tanácsadók 2000 végén kezdték meg munkájukat. Egy 2000. október4-én kelt körlevél határozta meg azt a keretrendszert, amelyen belül az átállással kapcsolatos feladatokat ki kellett dolgozniuk. A dokumentum - egyebek mellett - a resztoratív igazságszolgáltatási tanácsadók szerepét is definiálta.

A resztoratív igazságszolgáltatási tanácsadók feladata és tevékenységei

A fent említett körlevél csak egyfajta keretrendszert nyújtott a tanácsadók számára, nem adott azonban konkrét információkat azzal kapcsolatban, milyen módon kellene segíteniük a resztoratív rendszerre való átállást a börtönökben. A dokumentum mindössze annak fontosságát hangsúlyozta, hogy a börtönök struktúrájának és kultúrájának nagyobb mértékben kell tükröznie a resztoratív igazságszolgáltatás alapelveit, ám azt nem fejtette ki részletesen, mit is ért a resztoratív kultúra és a resztoratív struktúra fogalma alatt, ahogy arról sem szólt, hogy ezek a célok milyen eszközökkel és módszerekkel valósíthatók meg.
 
A tanácsadók tehát mindössze a fent említett, 1998 és 2000 közötti kutatás tapasztalataira támaszkodhattak.

Nagyon fontos annak a kontextusnak a bemutatása, amelyben a tanácsadóknak meg kellett kezdeniük tevékenységüket. A börtönkultúra középpontjában az elítéltek álltak. A rendszer minimális figyelmet szentelt az áldozatoknak és a bűncselekmény által okozott károknak. A börtönökben fogvatartott elítéltek többsége nem hallott még a helyreállító igazságszolgáltatásról, ezért a tanácsadók számára hamar világossá vált, hogy mindenek előtt tájékoztatniuk kell az elkövetőket, és meg kell értetniük velük a resztoratív megközelítés előnyeit. Ezen a ponton két fontos kérdés merül fel: kiket kell tájékoztatni, és hogyan?

Az első kérdésre egyszerű a válasz: a börtönön belül mindenkit tájékoztatni kell a resztoratív megközelítéssel kapcsolatban, beleértve a büntetés-végrehajtási személyzetet, és a fogvatartottakat. A második kérdésre az egyes börtönökben különböző válaszok születtek. Ebből a szempontból meghatározóak voltak az adott börtön jellemzői: fontos tényező volt, hogy nagy börtönről volt-e szó, sok alkalmazottal és elítélttel, vagy kisebb létesítményről, nyitott rendszerű volt-e a börtön vagy zárt stb. Ezen tényezők függvényében a tájékoztatás eszközei a tájékozató füzetektől az előadásokig és a személyzet tagjaiból álló munkacsoportok felállításáig terjedtek. A kezdeti időszakban sokan elutasítóan és szkeptikusan fogadták az „új módszert" és az „új modellt". A börtönrendszernek mindig megvolt a maga hosszú múltra visszatekintő kultúrája, amely biztosította a börtönök biztonságos, napi szintű működését, ezért érthető volt, hogy a rendszer megváltoztatására irányuló ötleteket és erőfeszítéseket sokan ennek a kultúrának a fenyegetéseként értelmezték. Az érintettek tájékoztatása időigényes folyamat volt és sok türelmet igényelt, de megkerülhetetlen fázisa volt a folyamatnak.

Hangsúlyozni kell, hogy az érintettek tájékoztatása és a resztoratív megközelítés előnyeinek hangsúlyozása nem csak a kezdeti időszakban volt fontos. Az erre irányuló tevékenységekre mindvégig szükség volt. Egy börtön kultúrájának megváltoztatása nem egyemberes feladat. A resztoratív igazságszolgáltatási tanácsadóknak szükségük van a börtönszemélyzet támogatására, ezért különösen fontos ez utóbbiak tájékoztatása.

Az első, tájékozató fázis után megkezdődhetett a további lépések kidolgozása. Számos tevékenységet szerveztek: egyrészt a személyzet vagy a fogvatartottak által végzett tevékenységeket, másrészt olyan tevékenységeket, amelyek külsősök részvételét is igénylik stb.

***
Többek között az alábbi tevékenységeket dolgozták ki.
•    Tájékozató előadás a fogvatartottak számára a magánfelekről.
•    Előadás a fogvatartottak számára arról, hogy a bűncselekményeknek milyen következményei vannak az áldozatokra nézve.
•    „Kompenzációs alap" létrehozása, amely egyes börtönökben lehetővé teszi a fogvatartottak számára, hogy önkéntes alapon munkát végezzenek valamely segélyszervezet számára. Az így keresett pénzt közvetlenül az áldozatok kapják meg, a magánfélnek fizetendő kártérítés keretében. Az összegnek csak a fele fizethető ki ily módon, a másik felét maguknak az elítélteknek kell kifizetniük. A program kiválóan példázza, hogyan vonható be a bűncselekményben érintett három fél (az áldozat, az elkövető és a közösség) egy közös projektbe. A gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy a projekt mindhárom fél számára előnyös: az elkövetőnek lehetősége van arra, hogy vállalja a felelősséget tettéért és részben kártalanítsa a magánfelet; az áldozat megkapja pénze egy részét, és meggyőződhet arról, hogy az elkövető vállalja a felelősséget tettéért; a segélyszervezet pedig amellett, hogy a fogvatartott személyében munkaerőt kap a tevékenységéhez, arra a felismerésre juthat, hogy „a fogvatartott is csak ember", aki nem különbözik lényegesen másoktól.

Ez csak néhány, ám kellően informatív példa a resztoratív igazságszolgáltatási tanácsadók által elindított változatos programok között.
***

Mivel meghatározó jelentőséggel bír a munkájuk vonatkozásában, külön hangsúlyozni kell azt, hogy a tanácsadóknak a vezetés szintjén kellett végezniük tevékenységüket a börtönökben.

***
A tanácsadóknak a vezetés szintjén játszott szerepét támasztják alá az alábbi példák is.

- A resztoratív igazságszolgáltatási tanácsadók kapcsolatot építenek ki a börtönön kívüli szervezetekkel és személyekkel. Különösen fontos partnerek a mediációs szolgálatok (Belgiumban az ezzel foglalkozó szervezet neve Suggnomé). Az együttműködés lehetővé teszi a mediáció megszervezését az alatt az idő alatt, amíg a fogvatartott büntetését tölti. Szintén fontos partnerek az áldozatsegítő szervezetek. Mivel a resztoratív igazságszolgáltatási tanácsadók olyan közegben dolgoznak, amely az elkövetőkre helyezi a hangsúlyt, a szélesebb látókör érdekében célszerű bevonni az áldozatsegítő szervezeteket a munkába.

- Mivel a belga börtönökben fogvatartott elitéltek nem rendelkeznek sok információval a magánfelekről-kinek kell fizetniük és milyen összeget- minden tanácsadó kidolgozott az adott börtönben egy eljárást azzal kapcsolatban, hogy kihez fordulhatnak az elítéltek az ilyen kérdésekkel. Ugyanez az eljárás a kifizetés módjával kapcsolatos tájékoztatást is magában foglalja.
***

A helyreállító igazságszolgáltatás büntetés-végrehajtási intézetekben való bevezetésével kapcsolatos problémák és megfontolandó szempontok

A resztoratív megközelítés eredményes bevezetésének egyik alapvető eleme az érintettek tájékoztatása. Az emberek szeretnék tudni, hogy miről szól ez a rendszer, mit jelent a gyakorlatban, milyen változásokkal jár stb. Nem szabad alábecsülni ennek az első lépésnek a jelentőségét.

Problémát jelentett, hogy a kezdeti időszakban a tanácsadóknak hangsúlyozniuk kellett a resztoratív megközelítés börtönökben történő bevezetésének előnyeit. A hagyományos börtönrendszer működése a „minden kézre szükség van" alapelvre épül. erre megjelenik valaki, aki kizárólag a resztoratív igazságszolgáltatás bevezetésével foglalkozik, miközben rengeteg más teendő is van. Ez sokakban ellenállást váltott ki. Ezért nagyon fontos az érintettek tájékoztatása még a bevezetés megkezdése előtt azzal kapcsolatban, hogy mit jelent a resztoratív megközelítés bevezetése és milyen előnyökkel jár.

Az egyes börtönök egyéni jellemzői alapvetően meghatározzák a resztoratív tanácsadó munkáját. Egy kisebb, nyitott rendszerű börtönben a minden elítéltet és a személyzet tagjait is név szerint ismerő tanácsadó könnyebben átadhatja az információkat az érintetteknek, mint egy nagy, zárt rendszerű létesítményben dolgozó kollégája. Ezt mindenképpen figyelembe kell venni, és lehetővé kell tenni a tanácsadó számára, hogy az adott körülményeknek megfelelően tervezze meg a folyamatokat.

Azt is figyelembe kell venni, hogy a börtönök a hangsúlyt hagyományosan az elkövetőkre helyezik. Ez azzal a kockázattal jár, hogy a tanácsadó gondolkodását túlságosan meghatározzak az elkövető által elmondottak. Ezt figyelembe kell venni, és a tanácsadóknak törekedniük kell arra, hogy megtartsák az egészséges egyensúlyt a két oldal között.

Mivel a börtön sajátos kultúrával rendelkező, a külvilágtól elzárt közeg, problémát jelenthet a külsősök bevonása. Nincsenek megjelölve konkrét személyek, akikhez a fogvatartottak fordulhatnak. Kezdetben - de a későbbiek során is - problémát okozott a megfelelő emberek megtalálása egy-egy projekthez vagy tevékenységhez.

További problémás pont az elkövetők hajlandósága a tevékenységekben való részvételre. Nagyon nehéz feladat olyan fogvatartottakat találni, akik szeretnének részt venni resztoratív tevékenységekben, hiszen miért szánna egy elítélt önként időt arra, hogy tette következményeivel foglalkozzon? Ezzel egy nagyon fontos kérdéshez érkeztünk: kényszeríthetőek-e a fogvatartottak resztoratív tevékenységekben való részvételre? Bizonyos esetekben - például a mediáció esetén - az önkéntesség a folyamat eredményességének egyik alapvető feltétele. Más esetekben - például egy tájékoztató előadás meghallgatása esetén - bizonyos mértékig indokolható, hogy az elkövetőket rákényszerítsék a részvételre. Nem könnyű megtalálni az egyensúlyt ebben a fontos kérdésben. Belgiumban ezt a problémát eltérően kezelték az egyes börtönökben.

A Belgiumban jelenleg folyamatban lévő fejlesztések és a jövőbeni kilátások

2008 derekán néhány változás történt. A resztoratív igazságszolgáltatási tanácsadók pozíciója megszűnt, ám továbbra is van minden börtönben egy személy, aki a helyreállító folyamatok bevezetésén dolgozik. A különbséget az jelenti, hogy ezek a személyek a vezetőség tagjai, és a resztoratív rendszer bevezetése mellett más feladatokat is ellátnak Iirányítás, logisztika, pénzügyek stb.).

Az a tény, hogy a resztoratív rendszer bevezetését a börtön vezetőségének egyik tagja koordinálja, valószínűsíti a folyamat jövőjének biztosítását. Előfordulhat azonban, hogy az érintett személyek idejét oly mértékben felemésztik más. sürgősebb feladatok, hogy a resztoratív rendszer bevezetésére és működtetésére nem marad elég energiájuk.

"A helyreállító igazságszolgáltatás jó európai gyakorlatai a büntetőeljárásban" című konferencián elhangzott előadás. A konferencia teljes anyaga letölthető itt.