Heather házába 20 évvel ezelőtt betörtek, majd tíz évvel később meggyilkolták egy közeli barátját. Így emlékszik vissza a történtekre:

A betörés: „A házat akkor rabolták ki, amikor nyaraltam. Sok személyes holmimat elvitték. Úgy éreztem, hogy durván behatoltak a személyes életterembe. Mindent felforgattak, a családi fotókat is szétdobálták. Ezután már nem tudtam otthon érezni magam a házban. Nem éreztem magam biztonságban. Az öt betörőből négyet lecsuktak. Egyet feltételesen szabadlábra helyeztek, ő beköltözött a velem szemben lévő házba… nem volt más választásom, minthogy elköltözzek.”

Az emberölés: „Egy közeli barátomat (aki a lányom legjobb barátnőjének édesanyja volt) egy másik személlyel együtt meggyilkolták. Teljesen le voltam sújtva. Nem tudtam elhinni, ami történt, sokkolt a hír. Majd feltámadt bennem a harag. Bosszúra vágytam. Azután magamra lettem dühös, hogy ilyen gondolatok jutnak eszembe. Szerettem volna enyhíteni a gyerekek és Cherry hozzátartozóinak fájdalmát. Az a kérdés járt a fejemben, hogy miért, és mi lett volna, ha… Tehettem volna bármit, hogy megakadályozzam, ami történt? Még ma is rosszul vagyok, ha Cherry szenvedésére és fájdalmára gondolok. A két gyilkost elfogták és elítélték. Mindketten börtönben vannak, nem tudom, melyikben. Egyikük fellebbezést nyújtott be.”

A hosszú távú következményekről a következőt mondta:

A betörés: „Ma már sokkal óvatosabb vagyok, és sokkal jobban tartok a betöréstől, mint korábban. De ahogy múlik az idő, enyhül bennem ez a félelem.”

A gyilkosság: „Még mindig hiányzik Cherry, a bánat nem enyhül. Gyakran jut eszembe, hogy vajon mit csinálna most, ha még köztünk lenne. De nincs már bennem bosszúvágy.”

A beszélgetés során, melynek keretében felkészítették két, hasonló bűncselekményeket elkövető elítélttel való találkozásra, megkérdezték, hogy szeretne-e kérdezni valamit az elítéltektől. Ezeket a kérdéseket sorolta:

Miért? Miért én? Miért Cherry? Nem jutott eszébe, hogy gyermekeket foszt meg az anyjuktól? Megbánta tettét? Milyen gondolatok jártak a fejében a bűncselekmény előtt/közben/után? Hogyan volt képes ennyi fájdalmat okozni? De azt is szeretném megtudni, milyen körülmények vezettek oda az életükben, hogy elkövessék tettüket. Mit gondolnak, mit tud kezdeni a családjuk azzal, hogy ilyen helyzetbe kerültek? Segíteni fog ez a találkozó abban, hogy megváltozzanak, hogy többé ne akarjanak másoknak fájdalmat okozni?

A SORI program keretében kiscsoportos találkozókra kerül sor gondosan kiválasztott áldozatok és elkövetők között (utóbbiak olyan elkövetők, akik korábban részt vettek az áldozatok érzéseit tudatosító programban). Heather két, gyilkosság miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt bentlakóval találkozott. A találkozó után a következőket mondta:

„A találkozó hasznos volt, mert lehetővé tette számomra, hogy áldozatként elmondhassam, mi történt velem, és hogy megértsem, miért pont velem történt. És ami a legfontosabb: lehetővé tette, hogy bepillantást nyerjek az életükbe, és belássam, hogy ők is csak olyan emberek, mint bármelyikünk. Érzelmileg nagyon megterhelő volt a találkozó, és szerettem volna, ha tovább tart, de így is nagyon hasznos volt. Bár a konkrét kérdéseimre nem tudtak választ adni, hiszen nem ellenem követték el tettüket, néhány általános kérdésemre választ kaptam – elmondták nekem, hogy érezték magukat tettük elkövetésekor, és hogyan érzik magukat most. Nem hiszem, hogy megváltoznék a találkozó hatására, de felszabadultabbnak érzem magam, mert végre kiadtam magamból a történetemet. Erre korábban nem voltam képes. Arról is bizonyságot szereztem, hogy nem őrültem meg, más áldozatok is hasonló érzésekkel küzdenek. Tudom, hogy nem vagyok egyedül az érzéseimmel, és hogy az elkövetőnek is hasonló érzésekkel kell megbirkóznia. A történeteiket hallgatva arra döbbentem rá, hogy bármelyikünk könnyen kerülhet olyan helyzetbe, amellyel nem tud megbirkózni, és amelynek hatására korábban elképzelhetetlennek tartott dolgokat követ el.”

Forrás: Marian Liebmann Restorative Justice: How it works c.könyve