Igazságérzetünk és a társadalom védelme megköveteli, hogy a súlyos bűncselekményt elkövető személyeket börtönbe zárják. Legalábbis valameddig…

Mi történik az elkövetőkkel elzárásuk során és azt követően? Hogyan vélekednek az általuk elkövetett bűncselekményről, az okozott kárról? Mennyire érzik felelősségüket a történtekben? Éreznek-e magukban bűntudatot és jóvátételre való hajlandóságot? Van-e egyáltalán lehetőségük ezen érzések felismerésére? Szabadulásuk után milyen tervekkel, lehetőségekkel indul „új életük” a „normakövető” társadalomban? Mekkora esélyük van a beilleszkedésre, emberi kapcsolataik helyreállítására?

És mi történik mindeközben a másik oldalon? Sértettjeik milyen jóvátételt kapnak az általuk elszenvedett károkért? Van-e lehetőségük megosztani fájdalmukat, veszteségeiket és az őket kínzó kérdéseket bárkivel, főként a történtekért leginkább felelős személlyel: magával az elkövetővel? Ki és hogyan segít nekik abban, hogy lezárják magukban a traumát és továbbléphessenek életükben? Nyújt-e nekik igazságot az igazságszolgáltatás, és ők miként vehetnek ebben közvetlenül is részt?

A kérdések még sokáig sorolhatók: miként reagálnak áldozatok és elkövetők szülei, gyermekei, hozzátartozói a környezetükben történt bűncselekményre? Fel tudják-e ők dolgozni a történteket? Tudnak-e támogatást nyújtani a nekik fontos személynek, hogy feldolgozzák az eseményeket, és „újrakezdhessék” életüket?

És mindeközben felmerül a tágabban vett közösség és társadalom szempontja is. Az igazságszolgáltatás során milyen jóvátételben részesül a sérelmet elszenvedett közösség? Mi a garancia arra, hogy a szabadult elítéltek nem követnek el ellenünk újra bűncselekményt? És képesek vagyunk-e visszafogadni és beilleszkedésükben segíteni a börtönből szabadultakat? Ha egy szóval szeretnénk kifejezni a lehetséges megoldások közös pontját, a párbeszéd jut eszünkbe: párbeszéd elkövetők és sértettjeik között, a közvetlenül és közvetetten érintett családtagok, a velük foglalkozó szakemberek és a szűkebb és tágabb közösség tagjai között.

Mindezekben a hagyományos igazságszolgáltatás nem képes segíteni az érintett feleket, hiszen nem rendelkezik a szükséges eszköztárral. Így semmiképpen sem nevezhető véletlennek a resztoratív törekvések felerősödése a büntetőjogi szankcionálás területén.

Az utóbbi két évtizedben a helyreállító/resztoratív igazságszolgáltatás és intézményei mind inkább elfogadottá váltak az európai jogi gondolkodásban, és megjelentek a gyakorlatban is. A helyreállítás lehetősége azonban a legtöbb esetben a büntetés kiszabásáig áll fenn, és néhány külföldi (így különösen a belgiumi) megoldástól eltekintve már nincs rá esély a büntetések végrehajtása során, illetve azok mellett. Ez különös nehézséget jelent olyan elkövetők és áldozatok esetében, akiknek lenne szándéka a találkozásra, párbeszédre, amire azonban a zárt – börtön – körülmények között nem nyílik mód. Noha számos projekt fókuszál áldozatokra, elkövetőkre és közösségekre, ezeknek a projekteknek a többsége szintén a resztoratív igazságszolgáltatás ítélethozatal előtti szerepét helyezi középpontba.

Mivel több kutatás, illetve a nemzetközi eredmények is azt bizonyították, hogy a resztoratív intézmények a súlyos bűncselekmények esetében képesek leginkább pozitív hatásukat kifejteni és látványos eredményt elérni, ezért magyar, helyreállító szemléletet képviselő szakemberek és külföldi partnereik kutatói teamet hoztak létre, hogy a helyreállítás lehetőségeit nemzetközi és nemzeti szinten vizsgálják a szabadságvesztés büntetés végrehajtása során. A kutatás MEREPS projekt („Mediation and Restorative Justice in Prison Settings”, jelentése: Mediáció és helyreállító igazságszolgáltatás a büntetés-végrehajtásban) néven vált ismertté, és az Európai Bizottság Criminal Justice programja támogatja a megvalósulásban. A magyar vezetés alatt álló nemzetközi projekt a mediáció és a többi resztoratív eljárás szerepét és lehetőségét vizsgálja börtönkörnyezetben, a súlyos bűncselekmények elkövetőit és áldozatait állítva a középpontba.

A projekt az érintett országok kutatói, szakemberei, jogalkotói, bűnügyi jogászai bevonásával párbeszédet és közös munkát igyekszik létrehozni, egyaránt magában foglalva elméleti és gyakorlati kutatást, valamint helyszíni vizsgálatokat.

A MEREPS fő célja az, hogy feltérképezze a mediáció és a resztoratív gyakorlatok börtönökön belüli alkalmazásának lehetőségét, különös figyelemmel az áldozatok segítésére és az elkövetők felelősségvállalásának megvalósulására. További célja, hogy segítse a bűncselekmény miatt, illetve azt követően a sértett és az elkövető, az elkövető és környezete közötti, valamint a börtönben keletkező konfliktusok feloldását, és ezzel az elítéltek társadalmi reintegrációját szabadulásukat követően.

A projekt magyarországi megvalósítói arra törekednek, hogy az empirikus munkát követően, a helyreállító igazságszolgáltatás eszközeinek alkalmazhatóságát zárt környezetben – kísérleti (pilot) formában – teszteljék, akár a legsúlyosabb bűncselekmények esetében is. A pilot keretében a tervek szerint egyaránt sor kerül resztoratív eljárások felkínálására a bv. intézményeken belüli, fogvatartottak közötti viták körében, valamint a „külvilágban” lakó sértettekkel és a hozzátartozókkal kapcsolatos konfliktusok feloldására.

A MEREPS konzorciumban négy európai ország hat kutatószervezete működik együtt. A magyar irányítás alatt zajló kutatás konzorciumvezetője a Foresee Kutatócsoport, szakmai vezetője az Országos Kriminológiai Intézet. Külföldi partnerei a leuveni központú European Forum for Restorative Justice (Belgium), a londoni székhelyű Independent Academic Research Studies (Anglia), valamit két brémai szervezet: a Brémai Közigazgatási Főiskola (Hochschule Für Öffentliche Verwaltung Bremen) és a Brémai Mediációs Szolgálat (Németország). A projekt hazai megvalósulását több, az igazságszolgáltatás szempontjából kiemelten fontos szervezet támogatja, így az Igazságügyi Hivatal, a Magyar Bűnmegelőzési és Börtönmissziós Alapítvány, valamint a Magyar Bíróképző Akadémia.

Magyarországon az empirikus kutatás két helyszínen zajlik: a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben és a Tököli Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetében. Balassagyarmat ad helyet a két alkalomból álló, szakembereket és fogvatartottakat egyaránt érintő képzésnek.

A MEREPS nemzetközi környezete kiváló lehetőséget teremt arra, hogy a témában nagyobb tapasztalattal rendelkező országok kiértékeljék gyakorlatukat, és meghatározzák a jövőbeli fejlődés irányát, ugyanakkor segíthet Magyarországnak a jó gyakorlatok és a sztenderdizálható eljárások megismerésében és egy minőségi pilot kivitelezésében. Ezen felül a különböző országokból származó adatok együttes feldolgozása komoly előnyökkel járhat. Többek között ilyen előny annak bebizonyítása, hogy nemcsak a „keleti” országok tanulhatnak a „nyugatiaktól”, hanem a kölcsönös tapasztalatcsere és a legjobb gyakorlatok megosztása mindkét régiónak segítségére lehet resztoratív politikáik fejlesztésében.

Jelen kézikönyv a projekt harmadik, döntő jelentőségű szakaszához érve, a kísérleti börtönmediációs program előkészítéséhez és megvalósításához nyújt segítséget, és az érintettek közötti párbeszédet (elkövetők és sértettjeik között, a közvetlenül és közvetetten érintett családtagok, a velük foglalkozó szakemberek és a szűkebb és tágabb közösség tagjai között) kívánja elősegíteni. Olyan szakemberek számára készült, akik el tudják képzelni magukról, hogy pártatlan és semleges, közvetítői szerepben segítsék súlyos bűncselekmények elkövetőit, sértettjeit és egyéb érintettjeit abban, hogy közösen dolgozzák fel a bűncselekmény okozta károkat, a felmerülő szükségleteket, és együtt gondolkozzanak a lehetséges helyreállítás módján.

A kézikönyv Dr. Marian Liebmann, angol gyakorló mediátor/facilitátor és több évtizedes tapasztalattal rendelkező tréner kombinált módszertanára épül. Kérésünk felé az volt, hogy a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben megvalósuló képzés ne csupán egy konkrét módszer (pl. mediáció) bemutatására épüljön, hanem több gyakorlatot (így pl. a konferencia-módszert) is megismerhessünk, amelyek sikeresen alkalmazhatók a súlyos bűncselekmény által érintettek közötti párbeszéd serkentésében, a jóvátételt célul kitűző közvetítés levezetésében.

Ezt a célt szolgálják a kézikönyvben található angol és magyar esettanulmányok is. A bemutatott módszerek és esetek alapján látható, hogy a párbeszéd számos módon, közegben, céllal és formában megvalósulhat. Így kutatásunk és kísérleti programunk egyik fő kérdése is az, hogy a jelenlegi magyar büntetés-végrehajtási kontextusban mely módszerekkel vezethető be optimálisan a helyreállító szemlélet a gyakorlatba.

Ismerjük meg tehát a különböző technikákat, eszközöket, modelleket, amelyek segíthetik munkánk lényegét: hogy súlyos bűncselekmények érintettjei egy asztalhoz üljenek, beszéljenek a számukra fontos kérdésekről, és közösen gondolkozzanak a valamennyiük számára megnyugvást hozó megoldásokon.

Tesszük mindezt abban a reményben, hogy e gyakorlati kézikönyv egy aprónak tűnő, de jelentős mérföldkövet jelenthet a helyreállító igazságszolgáltatás Európa- és világszerte is elterjedt mediációs és konferencia módszereinek sikeres adaptálásában és alkalmazásában a büntetés-végrehajtási rendszer keretén belül.

A kézikönyv letölthető innen.