Criminal Justice 2008

hu
RSS
Helyreállító igazságszolgáltatás

Partnerek és támogatók:

   

    

   

  

Az Európai Bizottság „Criminal Justice 2008”
programjának pénzügyi támogatásával

Szakmai fordító partnerünk az Afford Fordító- és Tolmácsiroda Kft.

Regisztrálna?

Andy Hudson: „Aktív állampolgárság együtt": a börtön integrálása a helyi közösség életébe az Egyesült Királyságban

Feltöltve: 2010. 07. 19.

 

A szerző által bemutatott program sikeresnek mondható, hiszen az első évben 23 elítélt vett részt a kísérleti projektben, ebből 19 elkövető (83%-uk) esetében a viselkedésük alapján arra lehetett következtetni, hogy csökkent a visszaesés valószínűsége. Az érintettek összesen 199 önálló feladatot teljesítettek, és 130 tonna szemetet takarítottak el a város területéről. Az Amicus Horizon 12%-kal nagyobb elégedettségi arányt mért, és a befektetett pénzért kapott érték elemzése során arra jutott, hogy (piaci árak alapján) az elvégzett munka értéke a befektetett összeg kétszerese volt.

Egy kevésbé szigorú biztonsági intézkedések mellett működő börtön esetén fontos a jó kapcsolat a helyi közösséggel, és a börtön integrálása a helyi közösség életébe. A HMP Standford Hill egy nyitott rezsim szerint működő börtön 464 férfi fogvatartottal. Az elítéltek szabadságvesztése változó tartamú; akadnak köztük néhány hetes, de életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek is. A fogvatartottak többsége nem a térségből származik, de a börtön mint intézmény a helyi közösség szerves része.

Az „aktív állampolgárság" megvalósítása esetén a polgároknak szavuk van az érintett közösség tagjaiként, és részt vehetnek olyan döntések meghozatalában, amelyek személy szerint érintik őket.

Lényeges, hogy a börtön részéről a börtönigazgatótól a börtönvezetésen és a személyzeten át a fogva tartottakig mindenki, a másik oldalon pedig a közösség minden tagja aktívan részt vegyen a folyamatban. A Standford Hill-i börtön mottója: „Tegyük együtt biztonságos, tisztességes és pozitív közösséggé Stanford Hillt!"

A swale-i „Aktív állampolgárság együtt" program

Az együttműködési program 2007 márciusában indult a swale-i helyi közösségben működő közbiztonsági partnerségre épülve. A program legfontosabb együttműködő partnerei az Amicus Horizon, egyidősek és hátrányos helyzetűek lakhatási problémáival foglalkozó alapítvány, valamint a swale-i önkormányzat. A projektet az alapítvány és az önkormányzat közösen finanszírozza, a projekt irányítói pedig a Standford Hill-i börtön munkatársai.
A programban öt, még szabadságvesztését töltő, de átmenetileg ideiglenesen elbocsátott Standford Hill-i fogvatartott. egy felügyelő büntetés-végrehajtási tiszt, és a börtön érintett osztályai [a külső munkavégzést felügyelő osztály, a kertrendezési osztály és a fogvatartottak irányításáért felelős osztály) vesznek részt. Emellett az Amicus Horizon és az önkormányzat alkalmanként operatív projektvezetőket jelöl ki.

A program a következőképpen működik: a külső munkavégzést felügyelő osztály kiválaszt néhány, a feladatra alkalmas foglyot, és elvégzi az ilyenkor kőtelező kockázatelemzést. Ezt követően szerződést kötnek a kiválasztott fogva tartottakkal, amelyben azok vállalják, hogy elvégzik a projekt keretében vállalt munkát és betartják az arra vonatkozó szabályokat. Ezt követően a fogvatartottaknak megtanítják a kerti szerszámok használatát, valamint tájékoztatják őket a vonatkozó munkavédelmi szabályokról; a munka csak ezután kezdődhet meg. Az Amicus Horizon és a swale-i önkormányzat közösen végzi az egyes feladatokkal kapcsolatos kockázatelemzést, míg a felügyelő büntetés- végrehajtási tiszt a munkavégzés helyével kapcsolatos veszélyeket méri fel.

A lakosok elégedettségét az Amicus Horizon ellenőrzi, míg a megtisztított zöldterület tisztaságát és a lakosság bűnözéstől való félelmének csökkenését a swale-i önkormányzat vizsgálja, a büntetés-végrehajtás munkatársai pedig azt kísérik figyelemmel, hogy megváltozott-e az elkövetők viselkedése. A projekt szervezői ezeken túl összevetik a befektetett pénzösszeget és a program hasznát. Utóbbi vizsgálat eredménye jellemzően az, hogy a Swale-i „aktív állampolgárság együtt" programban résztvevő fogvatartottak munkáltatása költséghatékonyabb annál, mint ha vállalkozókat szerződtetnének.

A kísérleti projekt első két évében kizárólag a swale-i térségben működő szervezetek voltak aktívak, de a 2009/2010-es programidőszakban már Canterbury város önkormányzata is részt vesz. Az Amicus Horizon alapítvány a program keretében a swale-i térségben élő elesett, mozgássérült vagy idős emberek kertjeit tisztíttatja meg, illetve nagyobb volumenű projektmunkákat végeztet a fogvatarottakkal. Az önkormányzat a közterületek takarítására és a közösség által igényelt egyéb munkákra használja tel a munkacsoport szolgáltatásait.

A város lakosságának reakciója nagyon pozitív volt. rengeteg köszönőlevelet, e-mailt és fotót kaptunk tőlük. A média is kedvezően reagált a programra. Sok méltató cikk jelent meg a sajtóban és a program iránt érdeklődő magas rangú politikusok is látogatást tettek Standford Hillben az elmúlt két évben. A program több díjat is nyert, többek között az Environmentaí Excellence elnevezésű környezetvédelmi díjat. A programban részt vevő elítéltek magatartása is javult, és optimistább lett a hozzáállásuk a szabadulás utáni élethez is.

A börtön „Sportiskolája"

A Standford Hill-i börtön testnevelési osztályának céljai:

- A fogvatartottak bűnöző magatartásának és a kriminogén tényezőknek a kezelése, valamint a szabadulás utáni visszaesés kockázatának csökkentése;
- A börtönszemélyzet és a fogvatartottak számára magas színvonalú testnevelési program működtetése a szükségleteknek, képességeknek és adottságoknak megfelelő szervezett foglalkozásokkal és tevékenységekkel, valamint rekreációs, illetve életmóddal kapcsolatos tanácsadás;
- A lehetőségek szerint úgy alakítjuk a testnevelési osztály programját, hogy az összhangban legyen a szabadulás utáni munkalehetőségekkel;
- A társadalmi felelősségérzet erősítése a sport és a rekreáció eszközeivel, valamint szakképzés biztosítása a társadalomba való visszailleszkedés érdekében.

A testnevelési osztály sikerrel alkalmazza az ún. kortárs-segítő programot is, amelyben a kiválasztott elítélteket megtanítják arra, hogy miként tudnak hatékonyan segíteni fogvatartott társaikon és tanácsokkal ellátni őket. A programszervezők segítik a kiválasztott kortárs-segítőket a társaiknak tartott tanfolyamok megvalósításában. A kortárs-segítő program hozzájárul a segítők önbizalmának erősítéséhez, és többen közülük szabadulásukat követően már sikeresen elhelyezkedtek a szabadidő-szektorban.

Sokrétű együttműködés alakult ki a börtön és több szabadidő- szektorbeli munkáltató (fitnesztermek és sportegyesületek) között; a Standford Hill-i börtön így például kapcsolatban áll a Virgin Active, a Fitness First, a David Lloyd, a Serco Leisure, a Greater London Leisure sportegyesületekkel, a Cbariton Athletic és a Leyton Orient futballcsapatokkal valamint a London Towers kosárlabdacsapattal.

A börtön sportprogramja intenzív kapcsolatot ápol a külvilággal például egy sheerness-i székhelyű jótékonysági intézmény, az Island Partnership által szervezett egészség- és fitneszprogramon keresztül. A program keretében a kiválasztott fogvatartottak tartanak edzéseket.

A börtön és a közösség közti kapcsolatot az is erősítette, hogy a közösség tagjai látogatást tehettek a börtönben és a testnevelési osztálynál is. A helyi uszodában a testnevelési osztály biztosítja az úszómestereket, és úszásoktatást is tart. A külső munkavégzést felügyelő osztály a különböző közösségi házaknak is biztosítja a fogvatartottak munkaerejét.

Csapatépítő és egészséges életmódra vonatkozó tanácsadási foglalkozásokat is tartunk a helyi iskolákban, így például a Borden középiskolában (amelytől 6.000 font támogatást kaptunk felszerelésre) vagy a Minster College-ben, ahol csapatépítő és egészségügyi képzéseket szerveztünk.

A közösséggel való együttműködés keretében közös jótékonysági eseményekre is sor került; összesen több mint 5.000 fontnyi adományt gyűjtöttünk össze a helyi közösség céljaira.

Konklúzió

Az aktív állampolgárság segítségével, amely a polgárok alulról jövő kezdeményezéseiről és önszerveződéséről szól, a fogvatartottak valódi lehetőséget kapnak arra, hogy jóvátegyék a bűncselekményükkel a közösségnek okozott sérelmet. Az aktív állampolgárság keretébe tartozó programok révén a fogvatartottak javítani tudnak a helybeliek életminőségén, és egyúttal a saját önbizalmukat, önbecsülésüket is növelni tudják.

Ezek mind-mind közös céljaink elérését segítik, vagyis azt. hogy Standford Hill biztonságos, tisztességes és pozitív közösséggé alakuljon az érdekeltekkel együttműködésben.

"A helyreállító igazságszolgáltatás jó európai gyakorlatai a büntetőeljárásban" című konferencián elhangzott előadás. A konferencia teljes anyaga letölthető itt.

Nincsenek üzenetek

A hozzászóláshoz kérjük, jelentkezzen be.